A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

A május a gyerekeké a Bethlen Téri Színházban! 

A VII. kerületi teátrum folytatja A színház mindenkié sorozatát, amely keretén belül 200 forintért válthatnak jegyet a nézők a május 21-én, 10:00-kor látható Kisrigók című, gyerekeknek szóló bábelőadásra. A Hepp Trupp társulat három testvérről szóló története mellett további két gyerekelőadással várja nézőit a Bethlen Téri Színház májusban: május 7-én, vasárnap 10:00-kor az Egy kupac kuflit játsszák, május 14-én, szintén vasárnap 10:00-kor pedig a Rejtelmes erdő áll színpadra. A két említett előadásra a szokásos 2000 forintos ár helyett 20 százalékkal olcsóbban, 1600 forintos áron vásárolhatnak jegyet a nézők. 

A színház mindenkié program több mint egy évvel ezelőtt kezdődött a Bethlen Téri Színházban. A program révén olyan sikerelőadásokat láthattak a nézők 200 forintért, mint a Nemzet Művésze, a Blaskó Péter nevével fémjelzett Grane- Képzelgések Peer Gynt nyomán, a La Prima című spanyol újcirkuszi előadás és a Közép-Európa Táncszínház Audibles című kortárstánc produkciója. 

„Nálunk a Bethlenben továbbra is fontos, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a magas színvonalú színházi előadásokat. Korábban a koronavírus járvány, jelenleg a szomszédban zajló háború és a növekvő rezsiárak mellett a színházrajongók kétszer is meggondolják, hogy mire költsenek. A nehézségek ellenére azonban mi a Bethlenben hisszük, hogy a kultúra mindenki számára elérhető kell, hogy legyen, ebben szeretnénk továbbra is ezzel a programmal segíteni” – mesélte dr. Váczi László ügyvezető igazgató. 

Jegyek:

Az előadásokról:

Kisrigók – Hepp Trupp társulat ( május 21., 10:00)

„Ez a mese egy csodamese. Úgy fűződnek fel egymás után a csodák, mint a gyöngyök, és amikor elfogy a szál, már csak jól össze kell kötni, és készen van. Egyik csoda a másik után. Nem győzünk csodálkozni! A valóság be tud néha csapni, de a csoda, az mindig igaz, annak lehet hinni. És érdemes is!”

 

A Kisrigók története nagyon különleges. Nem csak azért, mert a fantázia és a valóság izgalmasan és olykor varázslatosan keveredik benne, hanem azért is, mert három különleges sorsú kisgyerekről szól, akik történetesen testvérek, csak még sohasem találkoztak egymással. Paulon Viktória a gyerekek nyelvén beszél az örökbefogadásról, ami felnőttek számára is nehéz, talán felfoghatatlan. Előadásunk is a gyerekekhez szól, játékosan, szabadon, szeretettel. 

Az előadást Nagy Viktor Éva rendezte, és Somogyi Biankával, illetve Nagy Henrik Richárddal együtt játszik  a darabban.

A produkció a Hepp Trupp, a Kaposvári Bábszíntér, valamint a Keret Alkotó Csoport közös együttműködése.

niel András: Egy kupac kufli - Brighella Bábtagozat ( május 7., 10:00)

Az Egy kupac kufli az egész család számára hatalmas szórakozás, a gyerekektől a felnőttekig mindenki megtalálja a kalandokat benne. Nem is kifli, de nem is kukac. Egy kufli, ami sok mindenre hasonlít, de valójában semmire sem.

Az előadás a szatmárnémeti Északi Színház keretén belül működő Brighella Bábtagozat nevéhez köthető.

A színdarabot 3 éven felülieknek ajánlják. A műsort követően kézműves foglalkozással is készülnek a gyermekeknek.

Az előadást Rumi László , Blattner díjas rendező állította a színpadra.

Játszák: Kófity Annamária, Nagy Tamás, Nagy Anikó, és Bandura Tibor.

Rejtelmes Erdő – Ziránó Színház (május 14., 10:00)

Mese egy Macskacicóról és egy Sündisznóról. Az előadás alapját 2 magyar népmese ihlette ( Katona Imre gyűjtése: A macskacicó; Benedek Elek: A sündisznó ). 

A közös szál az, hogy mindkét esetben elvarázsolt, állati formában él a mesei főhős, aki az első mese esetében egy női alak, a másodikban pedig férfi. Mesénkben minden tévelygő ember sűrű, rejtélyekkel teli erdőben találja magát, szem elől vesztve a kifelé vezető utat. A problémák megoldását csakis valahonnan kívülről várhatják, és bizony a segítség, illetve maga a segítő nem mindig olyan formában érkezik, mint amire számítunk. Képesek vagyunk-e a jót jóval viszonozni, meglátni egy elvarázsolt lényben a segítőnket, vagy az igaz szerelmünket? Tudunk-e mi magunk is segítőkké válni, hogy kijuthassunk a rejtelmekkel teli, sűrű erdőből? Ezeket a kérdéseket vetjük fel, majd a két népmese segítségével ezekre próbálunk választ adni játékunkban.

Az előadást írta-rendezte: Schnieder Jankó. A kétszereplős darabot Pfeifer Zsófia, és Varga Péter Róbert játsza. 

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!