A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

A Miskolci Állatkert oroszlánjai májusi érkezésüket követően gyorsan a látogatók kedvenceivé váltak. Láthatóan az oroszlánok is komfortosan érzik magukat, hiszen máris családot alapítottak új otthonukban. Szeptember közepén ugyanis világra jöttek a Miskolci Állatkert első oroszlánkölykei!

Zeusz és a két nőstény oroszlán – akik később a Miskolci Állatkert látogatóitól a Nala és a Kiara neveket kapták – május közepén költöztek a Száhel nevet viselő, újonnan elkészült tematikus bemutatóba. Az elmúlt hetekben azonban csak két állatot láthattak az állatkert látogatói, ennek oka pedig az, hogy a harmadik állat utódoknak adott életet. Szeptember 17-én jött a világra három kölyök, akiket anyjuk gondosan nevel. Az állatkert munkatársai is igyekeztek minél nagyobb nyugalmat biztosítani a család részére, így eddig a látogatók szeme elől is rejtve nevelkedtek a kölykök. Most, hogy elérték a kéthónapos kort, a kis oroszlánok átestek az első állatorvosi vizsgálatokon. Testsúlyuk és testhőjük mérésén kívül megkapták a macskaféléknél ilyenkor szokásos védőoltásokat, illetve az egyedi azonosításukat szolgáló mikrochipeket is. Az állatorvosi vizsgálat eredményeképpen az állatkert munkatársai megállapíthatták, hogy mindhárom kölyök jól fejlődik, egészséges és életerős.

Az oroszlán korábban az óvilág széles területén elterjedt, nem csak Afrikában, hanem Ázsiában és Európa déli részén is. Mintegy 2500 évvel ezelőtt még Magyarország területén is honos volt. Afrikán kívül ma már csak Nyugat-India erdeiben maradt fenn egy apró állománya, de a „fekete kontinensen” is egyre jobban feldarabolódik élőhelye. Így ma már az oroszlán is sebezhető természetvédelmi státuszú.

Az oroszlán az egyetlen macskaféle, amely társas életmódot folytat: általában egy hím él együtt több nősténnyel, illetve a kölykeikkel. Az utódok mintegy 110 napos vemhesség után jönnek a világra, viszonylag fejletlenül. Az első hetekben kizárólag anyatejjel táplálkoznak, de már egy-kéthónaposan elkezdik rágcsálni a felnőtt állatok táplálékát is. 6-7 hónapos korukig azonban még szopnak is, viszont önállóan vadászni csak másfél éves koruk körül képesek.

Ahogy a természetben, úgy a Miskolci Állatkertben is most, a kölykök kéthónapos kora után lesz lehetőségük a többi felnőtt állattal is találkozni, így rövidesen most már az állatkert látogatói is megtekinthetik őket. Az állatorvosi vizsgálat során az is kiderült, hogy egy hím és két nőstény született, így hamarosan nevet is kaphatnak a kis oroszlánok, melyben a látogatók segítségét fogja kérni az állatkert.