A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

Idén is változatos programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és bábszínházzal várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) tagintézményei október 4. és október 10. között, az Országos Könyvtári Napok alkalmából.

A FSZEK köszönetét szeretné kifejezni a járvány elleni védekezésben közreműködő egészségügyi dolgozóknak, ezért idén az eseménysorozat hetében valamennyi tagkönyvtár egy évre szóló ingyenes beiratkozást kínál számukra.
Ezt a lehetőséget az egészségügyi dolgozók mellett a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos-és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók is igénybe vehetik - olvasható a FSZEK közleményében.
A programsorozat vendégei lesznek többek között Bereményi Géza, Dragomán György, Jakobovits Kitti, Nyulász Péter, Szabó T. Anna, és az "Abszolút töri"-sorozat szerzői közül Kiss Judit Ágnes, Wéber Anikó és Mészöly Ágnes.
gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, Kárász Eszter és az Eszter-lánc Trió koncerjével, a Batyu Színház és Nyáry Detti bábművész előadásával, valamint Lovranits Júlia Villő kiállításával várják a könyvtárakban. A rendezvény az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében valósul meg.
Október 10-én, a Könyves vasárnapon a Központi Könyvtárban, a Kelenföldi Könyvtárban, az Ugocsa utcai Könyvtárban, a Dagály utcai Könyvtárban, a Lőrinci Nagykönyvtárban év végéig szóló ingyenes próbatagsággal, késedelmi díj elengedésével várják az olvasókat. Az FSZEK többi tagkönyvtárában október 11-én hétfőn váltható ingyenes próbatagság és ekkor kerül sor a "megbocsátás napjára" is.
A 16. alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozat részletes programkínálata a fszek.hu oldalon olvasható.
A FSZEK valamennyi rendezvényére előzetes regisztráció szükséges. A programok védettségi igazolvánnyal látogathatók.
Mint a közleményben olvasható, az idén eddig mintegy félmillió látogató kereste fel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, és az olvasók csaknem 1,2 millió művet kölcsönöztek ki. mti