A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus járványnak, de addig a százezret is elérheti a fertőzöttek száma - közölte a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János ezt azzal indokolta, hogy a koronavírusok nem szeretik a nyarat, a SARS-járvány is akkorra ért véget.
Jelenleg csökken a fertőzöttek száma, ami részben annak köszönhető, hogy az országok nagy erőfeszítéseket tesznek a behurcolás és az esetleges behurcolás utáni fertőzések elkerüléséért - mondta.
Hozzátette: akár egy éven belül hatékony és biztonságos védőoltás állhat rendelkezésre, de már most is vannak olyan, korábban is ismert gyógyszerek, amelyek hatékonynak tűnnek a vírus ellen.


A magyarországi influenzaszezonnal kapcsolatban elmondta: a járvány elején sok idős betegedett meg, jelenleg viszont főleg gyerekek kapják el. A gyerekeknél általában gyorsabb lefolyású a betegség, és idén ritkán alakulnak ki szövődmények is.
A járvány most tetőzik majd, ezért aki teheti, maradjon otthon, ha lázas, fáj a torka és izomfájdalma van - javasolta Szlávik János. mti

 

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!