A Pál utcai fiúk világát idéző játszótér nyílt a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A Múzeum körút zajától távolabb, hatalmas platán fák árnyékában kapott helyet a századfordulós Budapestet idéző játszótér.
A tér tervezője dr. Hajdu-Nagy Gergely tájépítész, aki meglehetősen jól megragadta a kor jellegzetességeit. Molnár Ferenc Pál utcai fiúk (1906) mellett Pásztor Árpád A Muzi (1930) című könyve is életre kel a parkban.
Az egyik fő attrakció a gojzizás, vagyis a golyógurítás, mely mindkét regényben fontos szerepet kap. A játék részletes leírását is megtaláljuk a téren. Közvetlenül mellette egy működő verkli áll, melyet minden csemete örömmel szólaltat meg. Helyet kapott a kor egyik jellegzetes közlekedési eszköze, a lóvasutat is, mely a Kálvin teret Újpesttel összekötő vonalnak állít emléket. A steampunk hangulatú gőzfűrészüzem szintén a Pál utcai fiúk történetből lehet ismerős. A méretes mászókáról csúszdán és különböző létrákon juthatnak le a gyerekek.
Ezúttal nem az óriási mókuskerék tetején kell szaladni a srácoknak, hanem annak belsejében. Vigyázni kell azonban, mert a lendület gyorsan forgatja, így a bent lévő csemete könnyen elvesztheti egyensúlyát, míg kívül a vasmerevítők okozhatnak sérülést a várakozó gyerekeknek. Erre mindenképpen érdemes figyelni.
A játszótér szinte minden szegletén megtaláljuk a Pál utcai fiúk "névjegyét", például a gittegylet pecsétjét a gumiborításban, és a padként szolgáló ládákon a szereplők nevét.
Mindenképpen érdemes szót ejteni az ívókútról, mely sokakban nosztalgikus emléket idézhet, hasonló kutakkal ugyanis a '80-as években találkozhattunk.
A kellemes környezet és az egyedi játékok igazán népszerűvé teszik a "Muzi"-t.
Cím: 1088 Budapest, Múzeum körút 14-16.