A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

December 19-től játsszák a hazai mozik a Star Wars IX. részét, Skywalker kora címmel. 

A szereplő gárda ismét parádésra sikerült, hiszen a filmben feltűnik a nem régen elhunyt Carrie Fisher is, aki a korábbi filmekhez felvett, de fel nem használt jeleneteknek köszönhetően "kel életre". A filmkészítők alighanem nagy kihívással néztek szembe a színésznő halálát követően, hiszen komoly terveik voltak Leia Organa karakterével. Tovább nehezítette az alkotók dolgát, hogy a Skywalker-saga ezzel a résszel lezárul, így a cselekményt mindenképpen egy méltó befejezés irányába kellett terelni.

A zenét ismét John Williams komponálta, de az utolsó részben felcsendül az összes jól ismert téma és motívum. A nosztalgikus érzéseket kiváltó dallamok mellett ezúttal a képi világ is nagymértékben igazodik a korábbi Star Wars epizódokhoz. 

 

A történet cselekménye szerint, Az utolsó Jedik folytatásaként, az Első rend és az Ellenállás végső összecsapásra készül, miközben az erőre kapott sith rend által szorongatott, szinte teljesen megsemmisült jedi rend is komoly megmérettetés elé néz. 

A főszerepeket Carrie Fisher, Harrison Ford, Mark Hamill, Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaac, Anthony Daniels, Naomi Ackie, Domhnall Gleeson, Richard E. Grant, Lupita Nyong’o, Keri Russell, Joonas Suotamo, Kelly Marie Tran, valamint Ian McDiarmid és Billy Dee Williams alakítja. 

A 155 perces alkotás 12 éves kortól ajánlott családi sci-fi kalandfilm.