A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

Húsvétváró Minimax GyerekhajóÁprilis első hétvégéjén ismét kifutott a budapesti Minimax hajó, mégpedig a Batthyány térről. A srácok már a bejáratnál lepacsizhattak Maci kutyával.

A kétszintes hajó fedélzetén minden korosztály megtalálta a saját érdeklődésének megfelelő játékokat. Lehetőség volt próbára tenni a társasjátékokat, valamint polifoamból látványos alkotásokat készíteni. A legkisebbek sem maradtak élmény nélkül, őket bébi játékokkal borított szőnyeg várta.

A színpadon a HandaBanda zenekar szórakoztatta a közönséget. A kellemes, jazzes zenei aláfestés mellett csodás alkotások születtek. A kreatív sarok témája a húsvét volt, így a gyerekek sóliszt gyurmatojást festhettek, és csibés vagy nyuszis tojástartó készíthettek. Bár a zokninyúl extra kiadással járt a családok számára, szép számmal születtek ilyen jellegű alkotások is.

Szabó Zselyke alaposan megtornáztatta azok a gyerekek, aki a táncparkettet választották. A bátor lurkók még kellékekkel is felszerelkezhettek egy-egy szám hiteles előadásához.

Akinek még maradt ereje, zumbával folytathatta a délelőttöt.

A szép idő sokakat a fedélzetre csalt, ahol elfogyaszthatták a büfében vásárolt frissítőjüket.

Az arcfestő sem tétlenkedett, előre foglalható időpontokban készültek az alkotások.

Maci kutyával és Pici cicával legközelebb április 30-án kelhettek útra a Minimax hajó fedélzetén!

Húsvétváró Minimax Gyerekhajó  Húsvétváró Minimax Gyerekhajó