A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

Silverline sétahajózás a DunánA hétköznapi rohanás, a munkahelyi stressz, a gyerekek körüli teendők bizony sok szülőnek kiveszik az erejét. Néha mindenkinek szüksége van rá, hogy egy kicsit megálljon, jól esik kiüríteni fejünkből a gondolatokat, és egy kicsit csak egymásra figyelni. Sajnos nem mindig adatik meg, hogy egy hosszú hétvégére elszabaduljunk. Érdemes hát más alternatívát keresni. Tökéletes kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat egy közösen eltöltött este is.

A Manóprogram ezúttal a Silverline katamaránjára kapott meghívást. Ez kéttörzsre épült hajó, mely stabilabban szeli a hullámokat egytörzsű társainál, az Erzésbet híd lábától indul, és három órás programmal kedveskedik utasainak. Elegáns, visszafogott hangulat uralkodik a hajón. A barnás árnyalatok harmóniája kiválóan érvényesül a Budai hegyek felett lebukó nap utolsó sugaraiban. 19 órától lehet beszállni a 11 doc.-nál, és 19:30 perckor futunk ki a vízre.

Az üdvözlő italként felszolgált Walton pezsgőt akár a felső, nyitott teraszon is elfogyaszthatjuk. A vacsora ideje alatt, a Duna legszebb szakaszán haladunk, a Margit híd, és a Rákóczi híd között.
A pincérek udvariasak, figyelmesek, ugrásra készen lesik a vendégek kéréseit. A vacsora négy fogásból áll, melyből a főétel választható. Előételként Ízelítő-falatok kérülnek felszolgálásra tésztakosárban. A könnyű, kellemesen fűszerezett saláta tökéletes ízharmóniát alkot a kosárkákban tálalt pástétomokkal. A Cukorborsókrémleves minden cseppje arról árulkodik, hogy készítése során nem fukarkodtak a borsóval. Sűrű, krémes, roppanós, pirított mandulával a tetején. A választható főételek között mindenki megtalálja azt, amelyik legközelebb áll a szívéhez, és a gyomrához. A fekete tőkehalfilé zöldség lasagnéval és hollandi mártással kerül az asztalunkra. Ezt a fogást azok is bátran fogyaszthatják, akik vigyázni szeretnének az alakjukra. A tőkehal omlós, a lasagnét ízletes, színes zöldségekből állítják össze számunkra. A konfitált kacsacomb fehér káposztával és gratin burgonyával, már egy kicsit nehezebb ételnek számít, ám még mindig részese lehet egy könnyebb vacsorának, ami után nem álmodik az ember háborúval. Az omlós marhapofapörkölt polentával a bevállalós, magyaros konyha kedvelőinek ajánlott. A citrusos joghurt mousse házi keksszel méltó zárása a vacsorának. A mousse krémesen olvad el a szájban, míg a roppanós, mézeskalács ízével játszó keksz újabb és újabb falatra csábít.

Nézz bele a műsorba!

Az időközben sötétbe burkolózott Budapestet a teraszról érdemes megnézni, hiszen a Duna vizén táncoló fénysugarak, a kivilágított hidak és a város nevezetes épületeit körülölelő, magasra ívelő lámpák fénye egyedülálló látványt kínál. A káprázatos kilátást természetesen a panoráma ablakos szalonteremben is élvezhetjük, miközben két zongorista verseng a közönség, és a gyönyörű énekesnő kegyeiért. A műsor humorban, és fülbemászó dallamokban bővelkedik, érdemes hát figyelemmel kísérni.

Kikapcsolódásra vágyó apukák, anyukák, elő tehát a nagyi, vagy a bébiszitter telefonszámával. Mozduljatok ki egy kellemes estére, romantikázzatok a világ egyik legszebb fővárosában, élvezzétek a Duna kínálta páratlan látványt és töltődjetek fel hosszú-hosszú időre.
Ha pedig helyszínt kerestek családi rendezvényetek számára, a Dunát szelő egyik legmodernebb vizi jármű, melyet 2014.-ben, a Hajógyári sziget egyik szerelőcsarnokában készítettek, örömmel áll rendelkezésetekre. Születésnap, keresztelő, házassági évforduló, jusson eszetekbe, hogy a Táltos nevet viselő katamarán ezekre az alkalmakra is bérelhető. 

Bővebb információ: www.silver-line.hu

Silverline esti városnézés a DunánSilverline esti városnézés a Dunán