A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

Immáron hagyományként, március 15-én került sor a Fővárosi Nagycirkusz ünnepi műsorára, melynek keretében Dr. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár átadta a cirkuszművészet kiemelkedő képviselői számára a Magyar Cirkusz és Varieté, valamint az Artistaművészek Szakszervezete és Magyar Cirkusz és Varieté közös díját.

Cirkuszi szomszédolás ünnepi előadás 2017. március 15.  Cirkuszi szomszédolás ünnepi előadás 2017. március 15.

Két nagyszerű művészre esett a 7 tagú bizottság választása. Dittmar Lajdo (30) a Porond Ifjú Csillaga Díjat vehette át, míg a 90. életévében járó Simon Árpád artistát Tihany (Életmű) Díjjal jutalmazták. Az idős művész 1947-ben vizsgázott az Artista Iskolában, bejárta az egész világot, fellépett többek között Louis Armstronggal is. Jelenleg a Baross Imre Artistaképző Szakiskola oktatója.

Az ünnepi pillanatok után a közönség együtt énekelhette el a Himnuszt a "Mindenki" című Oscar - díjas alkotásban szereplő Bakáts téri Ének - Zenei Általános Iskola kórusával.

Ezt követően kezdetét vette a Cirkuszi Szomszédolás, melynek keretében a hazai művészeken mellett a közönség megismerhette Lengyelország, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Ukrajna, és Románai cirkuszi tehetségeit is.

Cirkuszi szomszédolás ünnepi előadás 2017. március 15.  Cirkuszi szomszédolás ünnepi előadás 2017. március 15.

A porondon olyan, több generációs cirkuszcsaládból származó művészek előadását láthatta a közönség, mint Adriana Folco Knie lovas száma, Veres Henrik zsonglőr mutatványa, Grzegorz Jednorog és Swetlana Jednorog kutya-, valamint galambszáma, Katarina Sebestyénova vizes gömb produkciója, valamint a Rippel Brothers erőemelő mutatványa.

A műsort március 19.-ig láthatja a publikum, ezt követően Ludas Matyi tér vissza a Fővárosi Nagycirkuszba.

Legközelebbi rendezvények

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!