A Felső-Kiskunsági puszta 11 000 hektár kiterjedésű. Felszínét szinte határtalan rétek-legelők uralják. Északi részén vízzel borított laposok, nagyobb vízállások szakítják meg a puszta háborítatlanságát. Sok helyen, főleg a nyári időszakban, vakítóan fehér vakszik-foltok - az úgynevezett "sóvirágzás" - árulkodnak a talaj magas sótartalmáról, szikes jellegéről.

Tájképileg is igen különlegesek a szikes puszták. Akár több tíz kilométerre is el lehet látni anélkül, hogy bármi megzavarná tekintetünket. Apajpuszta

A talajadottságok miatt a szikesek növénytársulásait sótűrő fajok alkotják. A szikes legelők jellemző növényfaja a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina). A fehér virágú pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium) mellett nyár közepén üde színfolt a pusztán a lila virágú közönséges sóvirág (Limonium gmelini).

A szárazabb szikpadkák és vakszikek elterjedt növénye a bárányparéj (Camporosma annaua), és a gyógyászatban is ismert orvosi székfű (Matricaria chamomilla). Ősszel a nedves szikeseken tömegével virágzik a lila virágú sziki őszirózsa (Aster tripolium sp).

A szikesek madárvilága gazdag. A puszták környékén jelentős fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány fészkel. A szikes réteken költ a fokozottan védett túzok (Otis tarda). A hazai állomány jó része a kiskunsági pusztákon fészkel. A nemzeti parkban folyó túzokvédelmi program biztosítja e ritka madár természetes táplálkozó- dürgő és fészkelő helyének zavartalanságát. A 2005-ben idult Európai Unió Túzok Life Program központja is a Felső-Kiskunsági szikes puszta. (www.tuzok.hu)

A nagy kiterjedésű nyílt puszták terített asztalt kínálnak a ragadozó madaraknak. A szigetszerű facsoportokban telepesen költ a kék vércse (Falco vespertinus), mely szarkák és varjak elhagyott fészkeiben neveli fiókáit. A környék leggyakoribb ragadozó madara az egerészölyv (Buteo buteo). A fogoly (Pedrix pedrix) és a fürj (Coturnis coturnis) ma már ritka lakója a pusztáknak. A kis termetű széki lile (Charadnus alexandrinus) és a székicsér (Glareola pratincola) a gyér növényzetű szikesek lakója. A nagyobb vízborítások, mint Kisapaj térsége, Szúnyog-puszta, Csárdalapos, és Pozsáros április-májusig megmaradó vizei kedvező költő és táplálkozó helyet biztosítanak a vízi madarak számára (cankók, godák, bíbicek, gémfélék, récék, stb.).

A környék lakói nagyrészt a 13.században betelepített kunok leszármazottai. Ma is őrzik őseik emlékét, mentalitását. Kunszentmiklós kultúrtörténeti emléke a város közelében található Nyakvágó csárda, mely tájképi elemként a 19. századi pásztor-betyár világ hangulatának őrzője.

A nemzeti park kunszentmiklósi kiállító helye a Virágh-kúria. Helytörténeti, néprajzi és természettudományos kiállítása képet ad a környék múltjáról. A védett terület északi részén, Apaj község határában, az egykori halastavak és rizskazetták rekultivációjával természetközeli állapotú vizes élőhely alakult ki. A gátakon vezető Réce tanösvényen nagy élményt jelent a vízimadarak megfigyelése. A tanösvény mindkét végén madármegfigyelő torony áll, ahonnan a madarak zavarása nélkül gyönyörködhetünk az élővilágban. Az apaji pusztán vagy ezer szürke marha legel. Az állományt Szomor Dezső gazdálkodó tartja, aki szívesen lát vendégeket is birtokán.

Forrás: knp.hu