A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

Két héttel azután, hogy beszámolt történetének első kardszarvú antilopborja, Kellan születéséről, a Debreceni Állatkert újabb rendkívüli örömhírrel szolgálhat e vadon kihalt és az országban csak náluk látható különleges afrikai faj háza tájáról. A február óta náluk élő két tehén közül ugyanis érkezésükkor nemcsak Katja, hanem lánya, Kirsten hasában is már fejlődött egy utód, aki március 25-én jött világra. Az „isten ajándékát” jelentő Kirabo névre keresztelt kis nőstény szépen cseperedik, és egyre gyakrabban látható, ahogy anyja gondoskodása mellett ismerkedik környezetével és tíz nappal idősebb pajtásával. Ivarérett korba lépésüket követően az utódok másik állatkertbe költöznek majd az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EEP) kertében, idén azonban még végigkövethetik fejlődésüket a látogatók az Afrika-panoráma soron.

Az egykor egész Észak-Afrikában elterjedt kardszarvú antilop (Oryx dammah) nevét a szablyaszerűen görbülő szarváról kapta. Testfelépítése és táplálkozása remekül alkalmazkodott a sivatagos és félsivatagos élőhelyekhez és az esetleges vízhiányhoz; 46 °C-os testhőmérséklet mellett sem kezd verejtékezni, így akár hónapokig is megél ivóvíz nélkül, pusztán az elfogyasztott fűfélék nedvességtartalmát hasznosítva. A természetben domináns bikák vezette, maximum 40 fős csordákat alkot, amelyek akár több száz kilométert is vándorolnak megfelelő legelőhely után kutatva.

A faj természetes élőhelyéről való eltűnésének oka a legeltetés miatti élőhelyvesztés és táplálékhiány, illetve a túlzott vadászat. Az IUCN Vörös Listája szerinti vadon kihalt besorolás mellett szerepel a washingtoni egyezmény (CITES) nemzetközi kereskedelemmel szemben védettséget nyújtó I. mellékletében is.

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!