A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

Gasztroarcok a szebb karácsonyért elnevezéssel indul jótékonysági kampány, a kezdeményezés célja az, hogy szenteste azoknak a rászorulóknak is ünnepi menü kerüljön az asztalra, akik ezt nem tehetnék meg - közölték a szervezők.

A kezdeményezést bárki támogathatja, ha ételt rendel az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyekről. Az összegyűlt melegételt Budapesten és Miskolcon élő rászoruló családok, egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók kapják meg december 24-én - olvasható a közleményben.
Mint írják, a 2020-as év sok szempontból nehéz helyzetbe hozta a vendéglátást és azokat a vendéglátóhelyeket. A Gasztroarcok egy szebb karácsonyért kampány lényege, hogy egyszerre segítse a vendéglátó szektort és rajtuk keresztül azokazt is, aki nehéz élethelyzetükből adódóan nem tudnak ünnepi menüt tenni az asztalra vagy épp munkájuk miatt nem tölthetik szeretteik körében a szentestét. 
"Az akció lényege, hogy karácsonyi menüt lehet rendelni azoktól a kiszállításra átállt éttermekből és kocsmákból, amik közel állnak a szívünkhöz, ezzel segítve őket, hogy az év végi mérleg nyelve abba az irányba dőljön, hogy jövőre is ki tudjanak nyitni. A megrendelt ételek pedig olyan helyekre kerüljenek, ahol vagy nem is álmodhatnak arról, hogy egy igazi ünnepi menü kerüljön az asztalra karácsonykor vagy pedig olyan emberekhez, akik azért dolgoznak szenteste is, hogy a szeretteink gondos kezekben legyenek" - idézi a közlemény Verba Gergelyt, a kezdeményezés ötletgazdáját.
A kezdeményezéshez három budapesti és egy miskolci hely csatlakozott. A kampányban résztvevő helyektől december 22-ig lehet közvetlenül megrendelni a karácsonyi menüket. Az oldalon megrendelt ünnepi menük a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével jutnak el oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat. A rendelés részletei a www.szuretlen.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben. mti

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!