A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

Három évig tartó jogi harc után először engedélyezték egy zágrábi homoszexuális párnak, hogy nevelőszülőként gondoskodhasson két állami gondozásban lévő gyerekről - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

Danijel Martinovic, a Szivárványcsaládok egyesületének elnöke újságíróknak elmondta: bár hosszú volt a jogi procedúra, bizonyították azt, hogy az élettársi kapcsolatot létesítő homoszexuális párokat ugyanolyan jogok illetik meg Horvátországban, mint a különböző nemű házaspárokat. Hozzátette: eddig három homoszexuális pár kezdeményezte, hogy nevelő szülők lehessenek, a mostani döntés után az egyik ilyen pár ismét próbálkozni fog.
Horvátországban az azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe gyermeket. Idén februárban azonban az alkotmánybíróság engedélyezte Ivo Segota és Mladen Kozic számára, hogy nevelőszülők lehessenek. Mindazonáltal a horvát gyermek- és jóléti központ nem volt hajlandó a testület döntése szerint eljárni. Az eset miatt társadalmi vita bontakozott ki Horvátországban.
A családügyi minisztérium nemrég megsemmisítette a horvát gyermek- és jóléti központ döntését, és újra eljárás alá helyzete a homoszexuális pár nevelőszülői kérelmét. A pár megfelelt a jogszabályi követelményeknek, minden szükséges képzést elvégzett, és így engedélyezték számukra, hogy nevelőszülői feladatokat lássanak el. Bár Kozic és Segota eddig nyíltan vállalták küzdelmüket és többször is szerepeltek a sajtóban, a jövőben a gyermekek védelme miatt nem kívánják a nyilvánosság elé tárni magánéletüket.
A horvát parlament nagy többséggel 2014 júliusában fogadta el az azonos neműek élettársi kapcsolatáról szóló törvényt, amely szerint az élettársi kapcsolatot létesítő homoszexuális párokat ugyanazok a jogok illetik meg Horvátországban, mint a különböző nemű házaspárokat, azzal a kivétellel, hogy gyermeket nem fogadhatnak örökbe.
Az azonos nemű párok házasságának lehetőségéről Horvátországban 2013. december 1-jén tartottak népszavazást. A lakosság akkor arról dönthetett: akarja-e, hogy az alkotmány a házasságot a keresztény felfogás szerinti, egy férfi és egy nő közötti életközösségként határozza meg. Az urnákhoz járulók 65,87 százaléka igennel voksolt.
A horvát lapok a római katolikus egyház győzelmeként értékelték akkor a népszavazás eredményét, ugyanis a referendumot az egyház által támogatott csoportok kezdeményezték, miután sikerült 750 ezer aláírást gyűjteniük a 4,2 milliós országban.
Horvátországban 2002-ben tartottak először melegfelvonulást, akkor szélsőségesek megtámadták és bántalmazták a résztvevőket. Azóta azonban nőtt az LMBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) közösség jogainak elfogadottsága az országban.

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!