A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

Nagy változást jelent az iskolakezdés az óvodáskor után a gyermek életében - mondta Csehák Hajnalka pszichológus.

Hangsúlyozta: azoknál a gyerekeknél, akik most kezdik az iskolát és új közösségbe mennek, nagyon fontos az a fogadóközösség, ahová érkeznek. Könnyebb a helyzete azoknak, akik az óvodából ismert társaikkal együtt ugyanabba az iskolába járnak majd, gyakori tapasztalat, hogy akik nem kedvelték egymást az óvodában, azok is jó viszonyba kerülnek ilyenkor - tette hozzá.

Kiemelte, hogy akik másik közösségbe kerülnek, mindig tele vannak kérdésekkel, szorongással, de a szülők sokat segíthetnek. Például ha elmesélik saját élményeiket, az közelebb hozza a gyermekhez az iskolát, illetve az is segít, ha korábban már látta az intézményt, és nem teljesen idegen környezetben kezdi meg az iskolás éveket.

Azt tanácsolta, hogy a szülők fogadják nyugodtan a változásokat, és biztassák a gyermeküket, hogy tudja majd teljesíteni az elvárásokat.

Csehák Hajnalka hasznosnak nevezte, ha a gyerekszobát közösen rendezik be íróasztallal, székkel, valamint javasolta egy relaxációs sarok kialakítását, amit már akár óvodás korban érdemes létrehozni. mti