A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

Számomra nagyon fontos a reggeli kávé. Nem is annyira a koffein hatása miatt, sokkal inkább az illat, ami átjárja a lakást és az ehhez társuló reggeli fények adta hangulat okán van jelentősége. A második kávémat már útban a munkahelyemre szoktam megvenni. Szeretem, ha a kávém sokáig tart és nem csak egy hörpintés, ráadásul gyakran hangulatfüggő is, hogy milyen kávét iszok. Ha szükségem van egy kis extrára, ami feldobja a koffeines nedűmet, egészen biztosan a Starbucks-ban veszem meg, elvitelre. Ez a második kávé talán még az első főzetnél is fontosabb nekem. Nem iszom meg egyszerre. Szeretem sokáig kortyolni, ha már kihűlt, akkor is. Nem ritka, hogy már szinte ebédidő van, mire elfogy az utolsó korty. Ez az utolsó korty a lényeg. Felidézi bennem a reggel nyugalmát, a felkelő nap első sugarait, a feleségem csókját vagy éppen a kislányomat, amint az iskola bejáratánál visszainteget. Csupa érzés, emlék, hangulat egyetlen korty kávéban, szinte mint ha valami művészi alkotásról lenne szó.

Ezek szerint a művészet nem is áll olyan messze a kávézás örömétől? Nem bizony, sőt most talán még közelebb kerültek egymáshoz, mint gondolnátok. Szeptember 20-án indul útjára a#művészetelvitelre jótékonysági projekt a Starbucks, az Olympus és a HPIX Kft. összefogásának köszönhetően. Ez azt jelenti, hogy 2021. szeptember 20-tól egészen december 21-ig, 11 db budapesti Starbucks kávézóban az ínycsiklandó kávétok mellé kérhettek egy szeletke művészetet is elvitelre.

Azt javaslom, hogy ne rohanjunk ennyire előre, hiszen olyan különleges ez a hármas szerveződés, hogy egy jó kávéhoz hasonlóan érdemes ezt is hosszasan ízlelgetni és megismerni minden részletét. Az egész onnan indult, hogy Bánhalmi Norbert fotóművész, Olympus Nagykövet és nem utolsó sorban az Olympus marketing tanácsadója gondolt egy merészet és kitalálta, hogy szeretne egy mentőautót adományozni a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak. A projekt egyik része kézenfekvő volt, hiszen az Olympus (OM Digital Solutions) egy fényképezőgépeket, objektíveket gyártó vállalat, amihez magyarországi szinten is egy jelentősebb felhasználói bázis kapcsolódik, ráadásul az Olympus termékeit használók túlnyomó része művész beállítottságú ember. A #művészetelvitelre akcióban 24 művész vesz részt 209 db, kifejezetten erre a projektre felajánlott fotóval. A 24 alkotóból 21 fotóművész, többük az Olympus márka nagykövetei és 3-an, azon túl, hogy mesterien bánnak a fényképezőgéppel, festőművészek is. A 209 db alkotással való megfelelő sáfárkodás jelenti azt a bázist, ami által megvásárlásra kerülne az áhított mentőautó, ami nagyjából 40 millió forintba kerül.

 

Az elképzelés csodálatos és az kifejezetten tiszteletreméltó, hogy ehhez nagyon gyorsan odaállt 24 művész. A történet ezen a ponton nem ér véget. Aki ismeri Bánhalmi Norbit, az tudja, hogy az égiek nagyon szeretik őt és rendszerint valami váratlan esemény kapcsán további partnereket is kap ahhoz, hogy sikerre vigye az elképzeléseit. Bár nem hiszek a véletlenekben, de ennek ellenére fogalmazzunk úgy, hogy egy véletlen folytán Norbert kapcsolatba került Kerek Fannival, aki a Starbucks marketingese. Rövid időn belül kiderült, hogy mindkét marketinges szakembernek hasonlóak az elképzelései a jótékonyságról. A Starbucks lényegében azonnal a projekt mellé állt. Így nyílt lehetőség arra, hogy a 24 művész 209 db alkotása eljusson 11 db budapesti Starbucks kávézón keresztül a vendégeik körébe, de még ebbe is sikerült egy kis Starbucks-os extra ízt csempészni.

A 209 alkotásból készült egy 33 darabos, vászonra nyomtatott kiállítási anyag, ami az akcióban résztvevő 11 db budapesti Starbucks kávézóban kerül bemutatásra. A #művészetelvitelre projekt részletei két webes felület köré csoportosulnak. Az egyik hivatalos oldala a https://www.milcclub.com/muveszet-elvitelre, ahol megtaláljátok, hogy melyik művésznek, melyik kávézóban lesz kiállítva a fotója. Ezek a kiállított képek a projekt végén külön árverésre kerülnek, ezzel is gyarapítva a mentőkocsira gyűjtött összeget. Az árverésre bocsájtott vászonképek csak a habot jelentik a tortán. A jótékonysági projektben résztvevő mind a 11 db Starbucks-ban úgynevezett asztalmatricák is elhelyezésre kerülnek egy QR kóddal ellátva. Ez a QR kód egyenesen egy olyan internetes oldalra viszi az érdeklődőket, ahol megtekinthető mind a 209 db alkotás, sőt ezekből különböző méretekben keretre feszített vászonra, alumíniumra vagy üveglap alá helyezett fine art matt papírra nyomtatva vásárolni is lehet. Ez az oldal a jótékonysági akció másik hivatalos oldala és egyben a központi felülete, amit itt érhettek el: #művészetelvitelre.

Egy ilyen internetes megrendelői rendszert felépíteni nem kis kihívás. Ezen a ponton jön be a képbe a #művészetelvitelre harmadik prémium vállalata a Diószeghy Zoltán tulajdonában lévő, kifejezetten a magas minőségű fotónyomatokra specializálódott HPIX Kft. Nem kis feladatot vállaltak magukra, ugyanis ők építették fel a teljes webes megrendelői rendszert, sőt a HPIX Kft. munkatársai lesznek azok, akik rendkívüli precizitással, magas minőségben fogják elkészíteni a megrendelt alkotásokat.

A projekt negyedik pillére pedig nem más, mint Ti, a támogatók. Ki lehet támogató? Lényegében bárki rendelhet a képekből a www.muveszetelvitelre.hu weblapon keresztül. A projekt megálmodói nagy szeretettel várnak magánembereket és cégeket egyaránt. A cégeknek lehetőségük van a központi weblap szerepét betöltő felületen ( www.muveszetelvitelre.hu ) a támogatás és egyben a megrendelés mértékétől függetlenül is feltüntetni a nevüket. Ezen a weboldalon lesz követhető a már összegyűjtött összeg is, ami természetesen ahogyan növekedik, úgy folyamatosan frissül.

Tehát a képlet éppen olyan egyszerű, mint egy kávét rendelni a Starbucks-ban. Ha szeretnéd élőben is megcsodálni a 24 fotóművész egy-egy alkotását, akkor kattints a https://www.milcclub.com/muveszet-elvitelre linkre és nézd meg, hogy melyik Starbucks kávézókban láthatóak a vászonképeik. A kávézókban nem kerül a falra mind a 209 db fotó, csupán egy 33 db-os válogatás, ezért ha szeretnéd látni a további képeket is, akkor a projekt központi weblapján, a https://www.muveszetelvitelre.hu felületen megtekintheted a teljes kollekciót. Ha pedig megtetszik valamelyik fotó vagy úgy gondolod, hogy egy ismerősöd, barátod, rokonod falán jól mutatna és meglepnéd, akkor ezen az oldalon lehetőséged van megrendelni a kiszemelt képet prémium minőségben keretre feszített vászonra, üveglap alá helyezett fine art matt papírra vagy alumíniumra nyomtatva. A megrendelésed után rövid időn belül hozzájutsz egy olyan csodálatos alkotáshoz, ami a lakásod vagy akár az irodád éke lehet, a bajba jutott gyermekeket pedig hozzásegítheted ahhoz, hogy egy szuperül felszerelt mentőkocsi roboghasson hozzájuk a segítséggel. Ne felejtsd el, hogy 2021. december 21-én zárul a projekt és ekkor kerülnek le a kávézók falairól a kihelyezett vászonképek, amikre cetrificate kerül és a fotóművészek aláírása, majd árverésre kerülnek. Ha ezekből is szeretnél egyet, akkor figyeld az akció weblapjait, ahol tájékozódhatsz az árverés részleteiről.

Azt hiszem, hogy éppen attól olyan különleges ez az egész, hogy nagy vállalatok, világmárkák fogtak össze egy jótékony ügy érdekében, aminek bárki a részesévé válhat, aki vásárol a 209 db alkotás nyomataiból. Mindenki, aki rendel a képekből, kap egy bizonylatot is a vásárlásról és egyben a támogatás összegéről, amit akár fel is ragaszthat a kép hátuljára, ettől nem csak rangot nyernek ezek a fotók, de olyanokká lesznek, mint számomra az utolsó korty kávém. Hangulatot, érzéseket, szeretetet hordoznak magukban, így válnak a #művészetelvitelre jótékonysági projekt örök emlékeivé.

A jótékonysági projekt további részleteihez kattints a lenti gombra:

Roszberger Bandi

Forrás: zarido.hu