A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a gyermekvédelmi népszavazást megtámadó indítványokat, és alkotmányosnak nyilvánította az Országgyűlés erre vonatkozó döntését.

Az Alapjogokért Központ Facebook-oldalán olvasható csütörtöki bejegyzés szerint az Ab döntésével minden jogi akadály elhárult a gyermekvédelmi népszavazás megtartása elől, a jogszabályok értelmében tehát a köztársasági elnök 15 napon belül kitűzheti a referendum időpontját, a kitűzéstől számított 70-90 napon belülre. Az pedig - egy, az ellenzék által kezdeményezett törvénymódosítás értelmében - akár azonos napon is lehet az országgyűlési választással.

"Gyermekvédelem igen, genderideológia nem: a Központ már évek óta hívja fel a figyelmet a teremtett férfi és női nemeket megkérdőjelező elmebaj veszélyeire, a szivárványos propaganda pedig egyre inkább a kiskorúakat veszi célba, őket igyekszik nyílt és sundám-bundám módon +érzékenyíteni+ az aszexuális genderfluiditás vagy a non-bináris agenderek iránt" - olvasható a bejegyzésben.

Nyugaton a politikai elitek az emberek megkérdezése nélkül tették jóformán "hivatalossá a genderideológiának nevezett elmebajt". Nálunk azonban a gyermekvédelmi népszavazáson - csakúgy, mint a migráció esetében - a magyar állampolgárok maguk dönthetnek majd a mindennapi életüket, illetve a gyermekeik jövőjét érintő fontos kérdésekben, mint amilyen a gyermekek szexuális edukációja, a nemátalakítás propagálása vagy az ilyesmit bemutató médiatartalmak - írta a központ.

A baloldal persze a "nyílt társadalom hálózatával karöltve" folyamatosan támadja és a részvétel ellen buzdít a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban - Márki-Zay Péter "ostoba kérdéseknek" nevezte azokat - miközben saját, két másik ügyben indított kezdeményezéséről azt állítják, hogy a január közepéig össze tudják gyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást. Bár részükről ez már a sokadik időpont-módosítás, ha még sikerülne is az aláírásgyűjtés, a jogszabályok alapján teljesen egyértelmű, hogy ezen kérdések kapcsán a népszavazás elrendeléséről legfeljebb már csak a következő Országgyűlés dönthet a választások után - áll az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében.

Az Alkotmánybíróság csütörtökön a honlapján közölte, hogy elutasította az Országgyűlés népszavazás elrendeléséről szóló határozatának megsemmisítésére irányuló indítványokat, és helybenhagyta a parlamentben tavaly november 30-án elfogadott határozatot.