A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Több betekintő ablak, jobban látható állatok, tágasabb terek, testre szabható használat

Birtokukba vették felújított otthonukat a Budapesti Állatkert szibériai tigrisei és perzsa leopárdjai. A több mint két évtizede átadott kifutórendszert az elmúlt hetekben korszerűsítették, több látványt kínálva a nagyközönségnek, illetve nagyobb és jobban testre szabható férőhelyet adva az állatoknak. A kifutórendszer korszerűsítéséhez szükséges forrást az Állatkertet fenntartó Fővárosi Önkormányzat biztosította.

A Budapesti Állatkert szibériai tigriseinek és perzsa leopárdjainak otthont adó kifutórendszert 2001 december 20-án, azaz több mint 21 évvel ezelőtt adták át. Felépítése akkoriban fontos fejlesztési eredménynek számított, hiszen az 1970-es évek elején létesült korábbi ketrechez képest az állatok rendelkezésére álló terület ötszörösére növekedett. A 2001-ben átadott jelenlegi kifutórendszer, amely három kifutórészből, illetve kapcsolódó belső állattartó terekből, elkülönítő helyiségekből áll, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hiszen az elmúlt bő két évtizedben milliók csodálhatták meg itt az Állatkert tigriseit és párducait, ráadásul időközben öt kistigris és kilenc leopárdkölyök született és cseperedett fel sikeresen ezen a bemutatóhelyen. Az idő vasfoga azonban nem kímélte a kifutórendszert, így eljött az ideje, hogy a létesítmény egyes részeit felújítsák.

A legfontosabb dolog a betekintő biztonsági üvegek cseréje volt, ezek ugyanis több mint húsz év elteltével már nem biztosítottak zavartalan szemlélődést. S ha már kicserélték a régi üvegeket, a korszerűsítés során olyan helyekre is tettek üvegfalat, ahol korábban nem volt, még tovább növelve az állatok láthatóságát, ezen keresztül pedig a látogatói élményt. A „tigrisbiztos” biztonsági üvegtáblák mindegyike négyrétegű, 4×6 mm vastag: összesen 19 db ilyen nagyméretű betekintő ablak tartozik a kifutókhoz. Ugyancsak a látogatók kényelmét szolgálják a betekintő ablakok előtti tér felett kialakított féltetők, amelyek esőben és napos időben is hasznosak, a babakocsival vagy kerekesszékkel érkezők számára pedig a lépcsőfokokat elkerülő rámpát építettek ki.

Állattartási szempontból fontos megemlíteni, hogy az átalakítás során a kifutórendszer területét is sikerült növelni, és mindhárom kifutórész fölé háló került (korábban csak az egyik fölött volt). Leopárdot ugyanis csak abban a kifutórészben lehet tartani, ahol háló is van. A kültéri kifutók egymással, illetve a belső terekkel való kapcsolatát is javították, így lényegében valamennyi belső férőhely „kertkapcsolatossá” vált, ahonnan az állatok közvetlenül kiengedhetők a kifutóra. Mindezek a korszerűsítések azt a célt szolgálják, hogy a kifutórendszert rugalmasan lehessen használni, attól függően, hogy épp mennyi tigrise vagy párduca van az Állatkertnek, hogy melyiküknél van éppen kölyök, vagy hogy hol van olyan állat, akit esetleg külön kell választani a többiektől.

A megújult kifutórendszerben jelenleg négy perzsa leopárd és két szibériai tigris lakik. A két tigris, Niva és Szása már aránylag idősebb állatok, a perzsa leopárd tenyészpár, Banu és Akhum viszont igen fiatal, első kölykeik, Arya és Amir még másfél évesek sincsenek. Az Állatkert azzal számol, hogy a leopárdoknál az elkövetkező években rendszeres lesz a gyermekáldás, hiszen korábban Banu ugyancsak Budapesten élt nagyszülei is számos utódnak, négy alomban összesen hét kölyöknek adtak életet.

A kifutó korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok októberben kezdődtek meg, és végig úgy zajlottak, hogy a látogatók ebben az időszakban is legalább az itt lakó állatok egy részét láthassák. A korszerűsítéshez szükséges forrást az Állatkert fenntartója, a Fővárosi Önkormányzat biztosította.

A szibériai tigrisek és a perzsa leopárdok egyaránt ritkulóban lévő, fenyegetett nagymacskáknak számítanak, így a Budapesti Állatkert számára mind a bemutatásuk, mind az ahhoz kapcsolódó ismeretterjesztő munka, mind pedig a természetvédelmi célú szaporítás kiemelten fontos. Ráadásul ezek az állatok a nagyközönség körében is igen kedveltek, az Állatkerti Alapítvány örökbefogadási toplistáján rendszerint a tíz legnépszerűbb állat közé tartoznak. 

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!