A Thomas és barátai című angol, tárgymozgatós technikával készült animációs film szinte minden kisfiú szívét megdobogtatja. Az eredeti történetet Rev. W. Awdry, anglikán lelkész írta meg saját kisfia, Christopher szórakoztatására. A történet annyira sikeres lett, hogy 1945-ben könyv formájában is napvilágot látott.
Thomas, és Sodor szigetén élő barátai, elsőként 1984-ben tűntek fel a televízió képernyőjén. A szereplők hangját a Beatles dobosa, Ringo Starr kölcsönözte.
A kis kék mozdony bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, amikor megépítették minden idők legnagyobb vasútmodelljét, és életre kelt az egyik szereplő, James is.
A fentieket figyelembe véve nem csoda, hogy a Manóprogram csapata határtalan izgalommal bontotta ki a Thomas dzsungel kaland szett feliratú dobozt. A csomag tetején megtalálhatjuk a kis gőzöst, aki a smaragddal megrakott teherkocsiját húzza. A pálya összeállítása szülői segítséget igényel. A 23 lépésből álló útmutatónak köszönhetően helyére kerülnek a pályaelemek és a liftek, valamint a hatalmas gorilla koponya. Az összepattintható pályatestek pontosan illeszkednek, így mozdonyunk hamarosan bejárhatja a dzsungelt.
A pályához kapcsolódó történet szerint, Thomas a gorilla által őrzött smaragdot szeretné megtalálni. Ahhoz, hogy hozzájusson a kincshez, használnia kell a liftet, melyet a piros kar lenyomásával emelhetünk a magasba. Amennyiben a jobb oldali állásba helyezzük a kis mozdonyt, a kanyargós vágányon száguldva elmozdítja a piros sorompókat. Ekkor a smaragddal megrakott csille kiszabadul a gorilla markából, és ha jól időzítettünk, a pálya alján összekapcsolódik mozdony és rakománya. A művelet kézi rásegítést igényel, hogy a gőzös be tudja venni a kanyart.
A lift baloldali állása egy jóval meredekebb útvonalra vezet, ekkor Thomas a hatalmas gorilla száján keresztül gurul a mélybe.
A kacskaringós pályaelemek lehetőséget biztosítanak a kicsiknek arra, hogy kedvenc mesehősükkel elevenítsék meg az izgalmasabbnál izgalmasabb szituációkat. A kiváló minőségű Fisher-Price termékek ezzel segítik a fantázia és a képzelet szabad szárnyalását. A Take-n-Play szettek mindegyike könnyedén szállítható. Amennyiben Thomast és a tehervagont elhelyezzük az erre a célra kialakított mélyedésben (ábra jelzi, melyik szerelvény hová kerüljön), majd felhajtjuk a meredek sárga pályaelemet, a zöld fogantyú segítségével magunkkal vihetjük a Thomas dzsungel kaland szettet.
A Take-n-Play készletek egymással kombinálhatók, összeépíthetők, így még több izgalom vár Thomasra és barátaira.