A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

HúsvétA húsvét napjainkban a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A húsvétnak megfeleltethető, időben korábbi zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

A név eredete

Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában „húshagyó” táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. (Erre utal a magyar húsvét szó is: a hús magunkhoz vételének első napja.) A böjt utolsó hetének neve: „nagyhét”, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken „fehérhét” – fehérvasárnapig tart.

A húsvéthoz, mint tavaszváráshoz kapcsolható zsidó ünnep héber neve „pészah”. A szó „kikerülés”-t, „elkerülés”-t jelent, utalva arra, hogy a halál angyala elkerülte a zsidóknak bárány vérével megjelölt házait. Innen származik a ritkábban használt angol név, a passover is. A kifejezés az ünnep magyar nevében nem található meg, de Csíkménaságon a húsvéti körmenet neve: „kikerülés”.

Az angol Easter a német Ostern szóval együtt keresendő. Őse egy germán istennő, Ostara a tavasz keleti (v.ö. angol East, német Ost) úrnője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség idején volt. A magyar szó: húsvét, az azt megelőző időszak, a negyvennapos böjt lezárulását jelzi.

A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve a határokat is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.

A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek a Julián naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben. A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum némileg a héber naptárhoz hasonló módon. A húsvét helyes időpontja gyakran vita tárgya volt.

Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy az egyház tagjai a húsvétot ugyanazon a vasárnapon ünnepeljék, éspedig legyen a keresztény húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. Sajnos ennek meghatározására nem jelöltek ki módszert, így például az alexandriai pátriárka és a római pápa alá tartozó egyházrész másképpen számította a húsvét időpontját. Később a 6. században alkotta meg Dionysius Exiguus azt az eljárást, amely azóta is az alapját képezi a húsvét időpontja kiszámításának.

Amennyiben csillagászati értelemben vesszük a „tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap” formulát, természetesen nem feltétlenül kapjuk meg a húsvétot. A katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt az számítási módot, mely meghatározza ennek naptári helyét. Mostanra az ortodox egyházakon kívül minden keresztény egyház ehhez az eljáráshoz tartja magát. Az ortodox egyházak dátumszámítási módszere maradt a Gergely-naptárreform előtti Julián-eljárás.

A szíriai Aleppóban ülésezett 1997-ben az Egyházak Világtanácsa. Azon javasolták, hogy a hagyományos, képletekre és táblázatokra alapuló számítás helyett csillagászati megfigyelések alapján határozzák meg a keresztény húsvét időpontját, ezzel megszüntethető lenne a keleti és nyugati egyház közötti eltérés is, hiszen a megfigyelés (illetve a közvetlen csillagászati meghatározás) mindegyik egyházrész számára objektív módon rögzítené az ünnepnap dátumát. A reformjavaslat szerint a bevezetés 2001-ben lett volna, de lényegében egyik tag sem fogadta el még.

A római katolikus egyház húsvéti szertartásai


Virágvasárnap

Virágvasárnap szerepe, hogy bevezesse a szent háromnap liturgiáját. Egyben a nagyböjti előkészület csúcspontja is, mert a Jeruzsálembe való megérkezést jelenti. Ezen a napon a pap a vértanúságot jelképező piros ruhát vesz fel. A misén Máté, Márk, Lukács evangéliumából olvassák fel a passiót, meghatározott rendben, minden évben másikat.

A nagyhéten hétfőn, kedden és szerdán nincs különösebb szertartás.


Nagycsütörtök

Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, az Eucharisztia (oltáriszentség) alapításának ünnepe. Ilyenkor a székesegyházakat kivéve minden templomban csak egy mise van, az esti órákban. Tilos bármilyen más mise.

A székesegyházban délelőtt van az úgynevezett Krizmaszentelési mise. Ezen a misén az adott egyházmegye összes papjának rész kell vennie. Itt megújítják papi fogadalmunkat, valamint a püspök megáldja és megszenteli az azt követő évben használt szent olajokat és a krizmát. Háromféle szent olaj van, amit meghatározott szertartásban használnak:

Keresztelendők olaja
Betegek kenete
Krizma (Balzsammal kevert faolaj, kereszteléskor, bérmáláskor, papszenteléskor és templomszenteléskor használják.)

A nagycsütörtöki esti misén a pap az örvendezést, ünneplést jelentő fehér ruhában van. Az orgona szól, egészen a Dicsőség a magasságban Istennek… kezdetű himnuszig, ami alatt szólnak a harangok, és a csengők is. Utána húsvét vigiliájáig se az orgona, se a csengő nem szól. („A harangok Rómába mentek…”) Ez jelképezi, hogy senki nem szólt Jézus mellett. A prédikáció után (ahol megtartják) a lábmosás szertartása jön. Ennek hagyománya a Bibliában található, Jézus az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát. A mise után következik az ún. oltárfosztás. Ez jelképezi, hogy Jézust megfosztották ruháitól. Ennek nincs szertartása, csendes. A mise után általában a templomokban virrasztást szoktak tartani, mondván Jézus tanítványai elaludtak.


Nagypéntek

Ezen a napon nincs mise. Téves és kerülendő kifejezés a „csonka mise”.

Nagypénteken Igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros vagy lila öltözékben végzi. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt leborulnak. Ezt követi az Igeliturgia: Isten szenvedő szolgájáról szól az olvasmány, a szentlecke, és János evangéliumából olvassák fel a passiót. Ezután jön az évente egyszeri tisztelgés a kereszt előtt, a Kereszthódolat. Az igeliturgia teljes csendben áldoztatással ér véget. Nincs áldás, nincs elbocsátás.

Nagyszombat

Ezen a napon napközben semmilyen szertartás nincs, a „nagyszombati liturgia” kifejezés téves. A katolikus időszámításban (ősi zsidó alapokra hagyományozva) szombat este a sötétedés után már vasárnap van, ezért a szombat esti misét vasárnap vigíliájának nevezik. Húsvét vigíliája az év legszebb, de legbonyolultabb szertartása. A pap az öt részből álló szertartást fehér öltözékben végzi.

Húsvétvasárnap


Délelőtt ünnepi szentmisét tartanak.

A húsvét ünnepe akkora ünnep az egyházban, hogy nem egy napon keresztül, hanem nyolc napon keresztül ünnepelik. Utána még több héten át húsvéti idő van.

Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és mindig hazataláljanak. A húsvét ünnepe akkora ünnep az egyházban, hogy nem egy napon keresztül, hanem nyolc napon keresztül ünnepelik. Utána még több héten át húsvéti idő van.

Húsvéthétfő

Ezen a napon sok népszokás él, például a locsolkodás, a hímes tojás ajándékozás. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán idővel, mint kölnivízzel való locsolás maradt fenn napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Régi korokban a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt. Más vélekedések szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánni. Így kötődik a nyúl a tojáshoz, mivel a nyúl szapora állat, a tojás pedig magában hordozza az élet ígéretét. A locsolkodás is az öntözés utánzásával a bő termést hivatott jelképezni.

Forrás: Wikipedia