Diákéveitekben bizonyára nem mulattatok jót az iskolai beírásokon, ám elképzelhető, hogy szüleitek jót szórakoztak rajta, akár csak azok, akik a tanárok beírására az alábbi frappáns válaszokat adták:
“A magyarórán háromszor szóltam rá, hogy ne bontsa a falat! Kérem fülészetre vinni!”
“Már volt. Ott is kibontotta a falat.”
“Osztályfőnöki intőt adok, mert az osztályfőnöki dicséret második alkalommal sem íratta alá.”
“Ezt most nem írom alá és a következőt sem. Lehet újra dicsérni.”
“A fia a házi feladatát rendszeresen a társairól másolja át! Mi lesz Így belőle?”
“A házi feladatot én is mindig másoltam. Ma vezérigazgató vagyok.”
“Gyermeke a szexuális felvilágosítás alatt képregényt olvasott”
“Akár az anyja”
“Tisztelt tanár úr, gyermekem este vacsora után a konyhaasztalon lévő kenyérmorzsákat a kezével szedegette felé s jóízűen elfogyasztotta”
Tanár: “Ezt miért írta be?”
Szülői válasz: “Ugyanazért, amiért maga”
“Kedves Szülő, tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször is kézzel evett evőeszköz helyett.”
“Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is.”
“A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal.”
“Tanárnő, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!”
“Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet.”
“Kivégzéséről gondoskodom.”
“Katika nem tud olvasni!”
“Ha tudna, nem járatnám iskolába.”
“Megdorgáltam. Akkor is vihogott.”
“T. Szülő, fia órán neveletlenül beszélt. Figyelmeztetem.”
“Engem?”
“Fia az órán állandóan beszél!”
“Szerintem az anyjától tanulta. Mindkettőnek ellátom baját!”
“Értesítem a T. Szülőket, hogy fiuk történelemkönyve lapokból áll.”
“Ellenőriztük, valóban.”
“A gyerek ellenőrző könyve negyedik éve nincs aláírva. Kedves Szülő, nem tud írni?”
“Nem. De hát nem emlékszik rám, tanár úr? Az ön tanítványa voltam!”