A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

"A napjainkban világszerte elfogadott meghatározás szerint a korszerű botanikus kert hosszútávon megőrzött, pontosan identifikált élő növényeknek olyan gyűjteménye, mely egyaránt szolgálja az oktatás minden szintjét, a tudományos kutatást, a széleskörű ismeretterjesztést, természetvédelmi és környezetvédelmi nevelést, s a veszélyeztetett fajok megőrzésével, mesterséges szaporításával eredményesen járul hozzá a biológiai sokféleség megőrzéséhez."

Ez a többszörösen összetett, szakkifejezésekkel tűzdelt mondat első olvasásra talán nem illik egy kisgyermekes portál témái közé, ám, hogy hamar eloszlassuk kételyeiteket, belevágunk az ELTE Füvészkertjében tett látogatásunk élménybeszámolójába.

Fűvészkert    Fűvészkert

Ez a csodás, elvarázsolt kert Józsefváros szívében, az Illés utca 25 szám alatt található. Alapítása egészen 1769-ig nyúlik vissza. Ekkor alakult ugyanis Nagyszombaton az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orvosi Kara. Akkoriban elterjedt nézet volt, hogy a természettudományok oktatása, kizárólag az orvosképzés keretében folyhatott. Ezen oknál fogva, Winterl Jakab, vegytan és botanikai professzor, 1771-ben megteremtette Magyarország első botanikus kertjét. Az ELTE 1777-ben Budára, a királyi várba költözött, a botanikus kert pedig a mai Krisztina tér és a Déli pályaudvar közötti területen folytatta működését. Mostani helyére 1847-ben került át, amikor József nádor támogatásával, az Egyetem megvásárolta a területet a Festetics családtól. Ekkor a 10 hektáros kert, angolpark stílusban működött, természetes forrással táplált tóval, szigettel, műromokkal ékesítve.

Molnár Ferenc, Pál utcai fiúk című művének tanúsága szerint 1889-ben hatalmas kőfal vette körül a Füvészkeretet, és éjszakai őr is vigyázott rá. Volt egy rom és egy sziget a közepén, amit csónakkal vagy a hídon lehetett megközelíteni. A regény főhősei, a szigetre csónakkal jutottak be, ekkor esett Nemecsek Ernő a jéghideg vízbe. A Füvészkert elnevezés a nyelvújításhoz kapcsolható, ám a Pál utcai fiúk sikerének köszönhető, hogy bekerülvén a köztudatba, fennmaradt az utókor számára.

Fűvészkert   Fűvészkert

A századfordulóra a város lassan körülnőtte a Botanikus Kertet, a gyarapodó lakosság száma pedig új klinikai épületek létrehozását tette szükségessé, így 1911-ben a terület elveszítette kétharmad részét. A világháborús pusztítás után 1950-től indult újra fejlődésnek a Füvészkert. A pálmaház rekonstrukciója a hatvanas évek közepén valósulhatott meg, míg 1984-ben, az elöregedett üvegházak helyére újak épülhettek.

Halloween program a Füvészkertben! - Kattints ide!

Sétánkat a bejárattól jobbra kezdjük meg, itt található ugyanis, az 1893-ban épült Victoria-ház, melynek nagy vízmedencéje a trópusi, különleges szépségű amazonaszi tündérrózsának (Victoria amazonica) ad otthont. A növény különlegessége, hogy órási levelei elérhetik akár a 2–3 méteres átmérőt, és egy 35 kilós gyermeket is elbírnak. Virága akár 40 centiméteresre is nőhet. Érdemes alaposan körüljárni az üvegházat, hiszen itt találhatjuk a rovaremésztő virágokat is. A Vénusz légycsapójának nevezett apró növény leveleinek végén édes illatot árasztó csapdák helyezkednek el. Belsejükben mindkét oldalon, 3-3 érzékelőszőr található. Amint a zsákmány a csapdára száll, és megérinti az érzékelőket, a levéllemezek összezáródnak, és foglyul ejtik a rovart.

Fűvészkert   Fűvészkert

A kancsóka, vagy kancsóvirág szintén rovarokkal táplálkozik. Élénk színű pereme vonzza áldozatait, ám ha bekerülnek a kancsó formájú kehelybe, többé nincs menekvés. Az emésztőnedve hamar feloldja a zsákmányt. Külön érdekessége, hogy a tetején található "kupak", nem a rovarok benntartására szolgál, hanem az emésztőnedvet védi az esőtől, nehogy felhígítsa azt.
A Victoria-ház kaktuszok, és orchideák számára is otthont biztosít, valamint órási könnyező pálmákra bukkanhatunk a dzsungel hangulatot idéző ösvények mentén.

Fűvészkert   Fűvészkert

Sétánkat a szabadban folytatjuk, így megcsodálhatjuk a mesterséges tavacskákat, melyek nem csak a vízinövényeknek, de az aranyhalaknak is menedéket biztosítanak. A Pálmaház irányában élő kövületre bukkanhatunk, méghozzá egy igen ritka, sárkányfenyő formájában. Nem csoda hát, hogy az intézmény kerítéssel óvja gyűjteményének e ritka darabját. Az évmilliók óta elszigetelten élő faj alig 100 egyede maradt fenn.

A Füvészkert kihagyhatatlan állomása a Pálmaház, ahol a figyelmes látogatók hatalmas banánfákra lelehetnek.

Fűvészkert   Fűvészkert

Az impozáns épület előtt ki-ki megcsillogtathatja tudását, melyre az évek során a gyümölcsfák levelének, törzsének, esetleg termésének felismerésében tett szert. Többek között körtefa, almafa, és barackfa található ezen a részen.

Az ártéri területek növényvilágát bemutató sáv után, bájos tavacskára bukkanunk, ahol a köveken átlépdelve, keresztülszelhetjük a vizet. Ezt minden csemete nagyon élvezi, a víz is sekély, így a szülőknek is van idejük szusszanni egyet az árnyas fák tövében. Továbbhaladva megcsodálhatjuk a bambuszokat és liliomfákat, majd a Magyar Közép-hegység növényeit bemutató nagy sziklakerten "túrázhatunk" a srácokkal. Sétánkat az 1802-ben épült vadászkastély mellett folytatjuk, mely Pollack Mihály tervei alapján, a Festetics család számára készült.

Fűvészkert   Fűvészkert

A rózsák főként a lányokat varázsolják el, ám a kínai mamutfenyő impozáns mérete mindenkit magával ragad. Érdemes eme csodálatos kertbe az év minden szakában visszatérni, hiszen újabb és újabb arcát fedezhetjük fel levélhullás és rügyfakadás idején.

Azok a csemeték, akik kedvet éreznek egy kis kertészkedéshez, csatlakozhatnak a Szamóca Kiskertész Klubhoz, ahol kéthetente szombaton tartanak foglalkozást a gyerekek számára.

Téli programsorozatukban a srácok a következő tematikus hétvégéken vehetnek részt:

  • Virágoskert a városban
  • Maggolyó készítés a madaraknak
  • Bogárszálloda a rovaroknak
  • Gyümölcsaszalás napenergia segítségével,

 

Kalandra fel hát, irány a város szíve, tegyetek ti is egy kellemes sétát a legendás Füvészkertben.

 

Belépőjegyárak 2018:

Családi jegy: 3000 Ft (2 felnőtt, 2 gyerek 14 éves korig)

Felnőtt jegy: 1000 Ft

Diákjegy: 600 Ft

Elérhetőségek:

1083 Budapest Illés utca 25.

www.fuveszkert.org

Aktuális programok családok részére: www.fuveszkert.org/category/gyerekprogram

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert

Fűvészkert   Fűvészkert 

AZ ELTE FÜVÉSZKERT 2016. ÉVI RENDEZVÉNYEI

• Február 6. Virágzó orchideák- szakvezetés az orchidea gyűjteményben -11h és 14h
• Március 25-től gyógynövény-ismereti tanfolyam I.
• április 2. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja: Fák oltása a gyakorlatban szakmai nap
• Április 7. 11h. Sakura ünnep protokoll megnyitó
• Április 9-10. Sakura ünnep hétvégi programokkal –
• Április 16-17. Sakura ünnep hétvégi programokkal – kézműves gyerekfoglalkozás
• Április 30. Madarak és Fák napja – Gyerekprogramok a Mi Micsoda Klubbal közösen
• Májustól botanikai festőkurzus a kertben
• Május 20-21-22. Kaktuszkiállítás
• Június 4.-5. Különleges zöldségek napja- szakmai nap
• Június 20.-24, július 4-8, 18-22 – Gyerektábor a Mi Micsoda Klubbal
• Június 18. Orchidea Kiállítás és vásár a Magyar Orchidea Társasággal
• Június 19. Rovaremésztő növények napja
• Június 25. Múzeumok Éjszakája –
• Augusztus 27. Paradicsom nap – szakmai nap
• Szeptember 2. Füge – szakmai nap
• Szeptember 3. Orchidea klubnap a Magyar Orchidea Társasággal
• Szeptember 9-10-11. Kaktuszkiállítás
• Szeptember 17-18. Kulturális Örökség Napja
• Szeptember 23. – Kutatók Éjszakája kézműves gyerekfoglalkozás
• Október 1. Ginkgo Nap- szakmai nap -kézműves gyerekfoglalkozás
• Október 29. Halloween nap
• November 5-6. Trópus a Télben-kézműves gyerekfoglalkozás

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!