A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A kedvező járványhelyzetben a Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport  támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek.

A MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport  által támogatott táborokban 4 hét alatt összesen 52, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 4 és 20 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.

A táborokat korosztályos bontásban, a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával szerveztük.

Az első tábor július 5-9. között „Szabad - Nem szabad? – Hogyan viselkedjünk a lovak körül?” címmel került megrendezésre. A lovasterápiás élménytábor programjában a lovaglás mellet a lóvezetés, a lóápolás, a lófürdetés és az egyéb lovardai tevékenységek szabályaival is megismerkedtek a résztvevők. De alkalmuk volt zeneterápiás, kognitív és mozgásfejlesztő foglalkozásokon is részt venni a sok színes szabadidős játék mellett.

Július 12-16 között szerveztük „Micimackó és barátai a Százholdas Pagonyban” című táborunkat. A tábor tematikája A. Milne Micimackója köré szerveződött, aki barátaival számtalan kalandot élt át. A Százholdas Pagony elevenedett meg a lovarda szenzoros erdejében.  A tábor minden napján egy-egy szereplő bőrébe bújtak a gyerekek, és megismerkedtek a karakterek jellemzőivel.

„Legjobb barátaink a lovak és a kutyák”- a komplex állatasszisztált terápiás tábort július 19-23. között rendeztük meg.  A táborban a lovasterápiás kereteket kutyusok részvételével bővítettük.  A program megvalósításához külsős szakembereket hívtunk meg: kutyás terapeutákat, kutyakiképző szakembereket, kutató-mentőkutyás csapatot, valamint terápiás, segítő és munkakutyákat, illetve a velük foglalkozó szakembereket.

Az utolsó táborunk július végén, „Kalandra fel!” címmel került megrendezésre. 

A tábor tematikája a mozgás köré szerveződött, a mozgásos játékok nem csak a lovak körül, a lovak hátán, de az egyéb terápiás és szabadidős programokban is fontos szerepet kaptak. Ezek a játékok, gyakorlatok egytől egyig a motoros és orientációs képességeket, a nagy és finommozgások koordinációját, az egyensúly fejlődését, a térérzékelés, a testséma, a testtudat kialakulását, fejlődését segítették elő, játékos, szórakoztató formában.

A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget.

Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.  Jövőre találkozunk!

Az MLTSZ munkájáról további információ olvasható a www.lovasterapia.hu weboldalon , illetve ezen az oldalon a korábbi években készült filmet lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=9KVv9ZFbpd8

Fotók: MLTSZ