A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Nyomtatás

December 17-én, délután kerül sor a Tipikus karácsony egy atipikus világban című Családi Meetup eseményre. ACsaládi Meetup célja, hogy egy kis pihenést, kellemes és egyben minőségi időtöltést kínáljon a családoknak, ahol a szülők egy kellemes helyszínen picit fellélegeznek, kikapcsolódhatnak és különböző nevelési praktikákat kaphatnak a szakemberektől, a gyermekükkel pedig eközben gyógypedagógusok foglalkoznak, fejlesztő meseolvasás keretén belül. 

A Családi Meetup ötletgazdája a D012 csapata, akik irodalmi szövegekkel, gyermekek által írt történetek könyvvé formálásával, olvasás-, írás- és szókincsfejlesztéssel foglalkoznak önismereti játékok által. A csapat célja, hogy az egyéni és csoportos fejlesztéseken túl félévente olyan ajándékot adjanak a társadalomnak, amit költségmentes keretek között valósítanak meg, így a rendezvénysorozat ingyenes az érdeklődők számára.

Az esemény első részében dr. Gyarmathy Éva klinikai- és nevelésléletani szakpszichológussal dr. Vass Dorottea, a D012 módszer alapítója beszélget majd többek között arról, hogyan függhet össze a változó világ és színes iskoláskor a még hagyományokban lubickoló karácsonnyal. Ez idő alatt pedig Schwarcz Anna és Ambrus Anett a D012 szakmai munkatársai mesefoglalkozást tartanak a három évnél idősebb gyerekeknek. 

Az esemény második részében a gyerekeknek a szervezők forró kakaóval és a Móra Kiadó jóvoltából felajánlott olvasósarokkal, játékos olvasással készülnek, a felnőtteknek pedig a Borfalu különleges és ritka natúr borok kóstolásával kedveskedik. 

Az esemény december 17-én 15.00-17.00 óra között lesz a Kaptár coworking közösségi térben.

 

További részletek: https://fb.me/e/5ONsEwSmH
Regisztráció: https://forms.gle/Av5tyVWoGQ5DSedd8

Az esemény ötletgazdája: https://www.facebook.com/d012.hu
Borkóstoló: https://www.borfalu.hu/
Helyszín: https://kaptarbudapest.hu/

Hogy a karácsony idén se a nyakunkon legyen, hanem a lelkünkben!

Találkozzunk egy meghittebb, kötetlen helyzetben, ahol mindenki egy kicsit lelassul, fellélegzik, és megpihen!