“Nád közé bújtam, nád sípot fújtam,
Az én sípom azt fújta, Bí-Bá-Bú,
Te vagy az a nagy szájú”
népi mondóka
Bizonyára sokan tudjátok, hogy a fenti mondókának valóság tartalma is van, hiszen az üreges nádfélékből egy éles késsel, vagy bicskával, és egy kis kézügyességgel remek sípot készíthetünk. Azt is megmutatjuk hogyan!
Amennyiben vízparton járunk, minden bizonnyal találkozunk náddal, innen választhatunk egy szép, hosszú, egészséges szálat. Minél vékonyabb nádszálra teszünk szert, annál magasabb hangon szólal majd meg a sípunk, és ez fordítva is igaz, minél vastagabb, annál mélyebb hangot ad a síp.
A vastagabb nádszálak kevésbé törnek, így célszerű ilyet választanunk.
A választott szálból levágunk egy nagyjából 10 centiméteres darabot, oly módon, hogy az egyik oldalát lezárja a nádon természetesen megtalálható csomó. A szivacsos belsejét egy vékony ággal, vagy a nád elvékonyodó végével eltávolítjuk, majd előkapjuk vágó szerszámunkat, és ék alakú bemetszést ejtünk a nád nyitott végétől 1,5-2 centiméterre. Ez lesz a szélhasító nyílás.
Felső része tehát nagyjából 1,5-2 centiméterre essen a síp szájától, maga a nyílás pedig szintén 1,5-2 centiméteres legyen. Ha ezzel megvagyunk, már csak a szélhasító nyílásba kell megfaragnunk a dugót. Erre bármilyen puha fa alkalmas. Méretét tekintve akkora legyen mint a nád befúvó nyílása, és a szélhasító nyílás közötti távolság. Fontos, hogy behelyezéskor finoman szoruljon a síp falhához. A kerek dugó egyik oldalából lefaragunk egy nagyjából 2,5 milliméteres darabot, majd behelyezzük a síp belsejébe, oly módon, hogy a levágott rész a szélhasító nyílás felé nézzen.
Próbáljuk ki munkánk gyümölcsét. Ne essünk kétségbe, ha nem szólal meg azonnal, a dugó finom mozgatásával előbb utóbb szóra bírhatjuk hangszerünket. Minden próbálkozásnál nyomjuk kicsit beljebb a dugót, egészen addig, amíg elő nem törnek a hangok saját készítésű nádsípunkból.
Jó munkát!
{jcomments off}