Volt egyszer egy pásztorfiú, az minden kérdésre olyan okosan meg tudott felelni, hogy messze földön híre járt a bölcsességének.
Fülébe jutott a dolog a királynak is, de az egy szót sem hitt az egészből.
– Ostoba mendemonda, semmi más – jelentette ki, valahányszor a pásztorfiú bölcsességét emlegették előtte.
Hanem az udvarbéliek addig unszolták, míg a végén engedett a kérésüknek, és maga elé hívatta a fiút.
– Három kérdést adok fel neked – mondta. – Ha mind a háromra megfelelsz, fiammá fogadlak, s itt fogsz lakni nálam a palotában. De ha csak egyszer is elvéted a feleletet, mehetsz vissza a birkáidhoz!
– Uram királyom, állom a próbát – felelte a fiú.
Nagy csend lett a trónteremben, meg lehetett hallani még a légy szárnyának a zizegését is. Akkor a király föltette az első kérdést:
– Mondd meg nékem, hány csepp víz van a tengerben!
– Uram királyom – felelte a fiú –, csak arra kérlek, állítsd meg a világ valamennyi folyóját, ne hordjanak több vizet a tengerbe, amíg meg nem számolom, hány csepp van benne.
– Rendben van – mondta a király –, erre jól megfeleltél. Lássuk, megfelelsz-e a második kérdésemre is. Meg tudod-e mondani, hány csillag van az égen?
– Uram királyom, megmondom, csak előbb adass egy ív papirost. Hozták a király tollnokai máris a papirost. Kuncogva nyújtották át a fiúnak, azt hitték, azon akarja kiszámolni, hány csillag van az égen. A fiú azonban semmit nem számolt, hanem fogta a papirost, és telerajzolta parányi fekete pontokkal.
Annyi pontot pötyögtetett rá, hogy aki látta, nyomban káprázni kezdett tőle a szeme.
Mikor elkészült a rajzolással, átnyújtotta a papírlapot a királynak.
– Annyi csillag van az égen, ahány pont a papíron, csak össze kell számolni.
Most aztán megnyúlt ám a tollnokok képe is; megijedtek, hogy a király még utóbb velük számláltatja meg a pontocskákat.
A királynak pedig egyre jobban megtetszett a talpraesett pásztorfiú. Már egészen kedvtelve nézegette, mikor föladta a harmadik kérdést:
– Még csak azt mondd meg, fiam, hány percből áll az örökkévalóság. A fiú egy kicsit gondolkodott, aztán így felelt:
– Messze Pomerániában emelkedik a híres Gyémánt-hegy, akkora, hogy belefárad az ember, mire körüljárja. Arra a hegyre minden századik esztendőben leszáll egy parányi madárka, és hozzáfeni a csőrét. Mikorra az egész hegy elkopik ettől, akkorra telik le az első másodperc az örökkévalóságból.
– Jól van – mondta a király –, megálltad a próbát, egy bölcs sem felelhetett volna különbül. Mától fogva itt lesz a lakásod a palotámban, és ezennel ország-világ előtt fiammá fogadlak.
Jakob Grimm - Wilhelm Grimm
Grimm legszebb meséi - Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest - 1965
Forrás: www.nepmese.hu