A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Ceglédfürdő KalandparkHa unod az otthon ülést - Kalandra fel!

Minden nap várja a kalandra vágyókat a Ceglédfürdő Kalandpark. A tavaly nyáron megnyitott 1,6 hektáron épült turistalátványosság sok látogatót vonzott már az első hónapokban is. A tó partján lévő területen 43 akadályt és 500 méter canopyt építettek fel a szervezők. Négyféle felnőtt- és gyerekpálya közül lehet választani: a Kalandparkban gyakorló és gyermekpálya, kezdő és profi pálya, valamint a 6 átcsúszásból álló canopy egyaránt megtalálható. A vegyes fákból álló erdőben és a tó felett átvezető canopy (átcsúszó drótkötélpálya) valódi elszántságot igényel, 12 méter magasságból másképp néz ki a világ. A gyermekpályákra 140 cm alatti sportos kikapcsolódásra vágyó, kalandozókat várnak, a felnőttpályák pedig a legváltozatosabb kihívások elé állítják az embert. Mindez persze teljes biztonságban, hiszen darukötelek és karabinerek, valamint az alpin-mentésből vizsgázott stáb segíti a kalandozást. Az idén a megszokott akadálypályák és canopy mellett, homokozóval, íjászattal, aerosoft mesterlövészettel, pihenő és főzőhellyel, csónakázással és vízi labdagömbbel bővült a park szolgáltatása. Már nemcsak az akadályok legyőzése és a tó feletti átcsúszás miatt érdemes kilátogatni a kalandparkba, hiszen pihenőhelyek, homokozó, főzőhely és több új érdekesség is várja a látogatókat. Az eredetivel szinte megegyező aerosoft mesterlövész puskával kipróbálhatjuk, mennyire biztos a kezünk, de választhatunk sorozatlövésre alkalmas fegyvert is. A park egyik szélén egy fára telepített "fészekből" és a földről is lőhetünk célba.

Ceglédfürdő KalandparkA parkban új padok és asztalok, valamint főzőhely várja a pihenni vágyókat, de homokozóval, "brilliáns csapdával", erdei hintával, kötéltánccal is bővült a kínálat, így a park ma már alkalmas több órás, tartalmas családi, baráti vagy akár céges összejövetel lebonyolítására. Az erdő melletti tó felett ma már nemcsak átcsúszni lehet, hanem kajakozni, kenuzni, csónakázni a tavon, vagy a labdagömb segítségével egyszerűen lebegni a vízen. Aki a számítógép vagy a tévénézés helyett az aktív pihenést, feltöltődést választja, látogasson ki a Ceglédfürdő Kalandparba. CEGLÉDFÜRDŐ  KALANDPARK

 

Nyitva: minden nap 10 órától 18 óráig


www.kalandparkcegled.hu


Telefon: 06/70-947-3922

 

Ceglédfürdő KalandparkCeglédfürdő Kalandpark

 

 

 

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!