A Fisher-Price termékekről korábban már szó esett, sőt Tanuló kutyus is bemutatkozott a Manóprogramon. A vidám blöki most egy mikrofonról integet a zenerajongó apróságok felé.
A kézbe illő játékról ezúttal sem hiányoznak a formák, a színek, és a számok. A háromállású kapcsolót Tanuló kutyus fölött találjuk. Apró karika jelzi számunkra, pihenő módba kapcsoltunk. Amennyiben a hangjegyre húzzuk a kart, Tanuló kutyus vidám hangja csendül fel.
A mikrofon feje áttetsző műanyagból készült. Az eszköz ezen része kék, piros, fehér, rózsaszín, lila, citrom-, és narancssárga, valamint zöld fénnyel villódzik működés közben.
Tanuló kutyus hangsúlyt fektet arra is, hogy a felcsendülő dallamok bővítsék a kicsik ismereteit. A számokat egytől húszig sorolja, míg az ABC minden betűje elhangzik a dalocskában. A színeket felsoroltató nóta minden árnyalatot megjelenít a mikrofon fején. A táncolós dalban kutyusunk átmozgatja csemetéket. Az ugrások és guggolások után a testrészeiket mutathatják meg a csemeték.
Az éneklésben rejlő lehetőségekről mesél Tanuló kutyus, ismerteti a ritmus és a hangmagasság fontosságát. Minden énekel után dicséret jár.
Amennyiben a kapcsolót mikrofon állásban helyezzük, lehetőségünk van rövid dalt, vagy szöveget felmondani, melyet a készülék kis módosítással visszajátszik. A ritmussal és hangmagassággal kapcsolatos dal mintájára olykor lassítva, máskor felgyorsítva, mélyebb, esetleg magasabb hangon hallhatjuk vissza saját hangunkat. A zenei élmény fokozásának érdekében a mikrofon zenét is kever előadásunk alá.
A Fisher-Price: Kacagj és fejlődj! tanuló mikrofon elsősorban már beszélni tudó csemeték számára készült, így 18 hónapos kortól ajánlott, ám a vidám dallamok, és színes fények a kisebb gyerekeket is elvarázsolják.