A Gyermekvasút az ország talán leginkább ismert kisvasútja. Budapesten, a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között szállítja utasait.
Egyik fő vonzereje, hogy a vasúti szolgálatot 10-14 éves gyerekek – külön képzésen résztvevő gyermekvasutasok – látják el. Munkájukat természetesen felnőtt vasutasok felügyelik.
A Gyermekvasút a Budai-hegység főbb látványosságainak közelében halad. Felső végállomása a Fogaskerekű Vasútnál helyezkedik el. Menet közben érinti a Normafát, ahová télen-nyáron szívesen kirándulnak a fővárosiak. Csillebérc állomás közvetlen közelében kalandpark és szabadidős központ található. Makkosmária, a Zugligeti Libegő és a Budapest legmagasabb pontján álló Erzsébet-kilátó Virágvölgy és János-hegy állomásról egyaránt kisebb erdei sétával közelíthető meg.
A vasútvonal alsó szakasza a Budakeszi-erdőben és a Hárs-hegy tölgyes erdőiben halad. Szépjuhászné állomásról számtalan erdei sétaút indul Budakeszi, Hűvösvölgy és Normafa felé. A hárs-hegyi körsétaút akár kisgyerekkel is könnyen végigjárható, míg a Kaán Károly-kilátóba, majd onnan a Nagyrétre vezető turistaút komolyabb kihívást jelent.
Hétvégente Hűvösvölgy állomáson a kisvasút történetét bemutató kiállítás tekinthető meg. Ünnepnapokon a modellező szakkör kiállító terme is fogad látogatókat.
A Széchenyi-hegyen, Szépjuhásznénál és Hűvösvölgyben büfé működik. Több állomás közelében erdei játszótér várja a gyerekeket.
A Gyermekvasút egész éven át közlekedik. Csupán szeptembertől áprilisig tartanak üzemszünetet hétfői munkanapokon. Augusztustól júniusig hétvégente gőzmozdonyos nosztalgiavonat, ősszel és tavasszal nosztalgia motorvonat is közlekedik.
Bővebb információ: www.gyermekvasut.hu