Csapatunk ezúttal a RaceCenterhez kapott meghívást. A Nyugati térről gyalogosan is könnyedén elérhető Szimulátor központ, ezúttal a fiúk szívét dobogtatja majd meg.
Az impozáns bérház szuterén üzlethelyiségében kialakított versenyközpont azonnal Forma1-es hangulatba hozza a belépőket. Visszafogott dekorációja, elegáns kialakítása igazán vendégmarasztaló.
A terem belsejében kapott helyet a 10 darab, Németországból importált versenyautó szimulátor. A gépeket nagyteljesítményű PC-k vezérlik, a székek és kormányok a Forma1-es autók érzetét keltik.
Letelepedve az ülésbe több lehetőség közül választhatunk. Játszhatunk egyedül, vagy online a barátainkkal. Kezdő versenyzők rendszerint egy Renault Megane gépkocsival indulnak, valamelyik kevésbé kanyargós pályán. Innen lehet szépen feljebb és feljebb jutni a szamárlétrán, egészen a profi versenyautókig. A pályák élethűek, volt már példa arra is, hogy a párás levegő miatt lassan száradó, csúszós út miatt maradt le valaki a győzelemről. A képernyőn, amely három monitor összekapcsolásával kelti a tökéletes autóvezetési élményét, három dimenzióban jelenik meg előttünk a választott ország Forma1-es pályája. A hatás valóban realisztikus, még a Hungaroringhez közeli aquapark csúszdái is jól láthatóak.
A versenyautókat jellemzően 10 éves kortól veszik igénybe a fiatalok. Lehetőség van akár suli után is beugrani, majd a hétvégi házi-kupán számot adni megszerzett tudásukról. Apák és fiúk, pasis napjait bátran szervezhetik ide, hiszen a büfé kínálatában a banánturmixtól, limonádén át, akár komplett ebédig minden megtalálható.
A lehetőségeknek ezzel azonban még nincs vége. A tinik is vágynak arra, hogy barátaik társaságában ünnepeljék születésnapjukat. A lakás azonban sok esetben túl kicsi, a rumli viszont annál nagyobb, ha egy csapat kiskamasz ront be. Erre a problémára kínál tartalmas, és teljes körű megoldást a RaceCenter. Lehetőséget biztosítanak a terem több órás bérlésére, ahol az ünnepelt és barátai egymással vívott meccsei közben, akár a Versenyközpont által felszolgált finomságokból, akár az otthon elkészített falatokból szemezgethetnek. A születésnap természetesen torta nélkül nem az igazi, és a hely hangulatához kimondottan jól illik egy Ferrarit mintázó ínyencség.
Elérhetőség:
Weboldal: http://www.racecenter.hu
Telefon: 06 70 633 7223
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Facebook: www.facebook.com/racecenterbudapest
Cím: Budapest, 1054 Szemere utca 19.
GPS koordináták: 47.510433, 19.053597
Képgaléria