A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A helyi Fürdő Egyesület 1926-30 között önerőből építette meg a strandot, és ezzel megindította a község vendégforgalmát. A községhatár nyugati része és a Balaton szögében cserkészotthon és üdülőtelep létesült, Szent Antal telep néven, amely 1945 után a Kiliántelep, 1990-ben a Fövenyes nevet kapta.

 

Balatonudvari településen két strand található, egy fizető és egy szabad strand, melyek a környék kedvelt strandoló helyei közé tartoznak. Mindkét strandon hangulatos kisvendéglők, vízisportszer kölcsönzők, játszóterek találhatók. A strandok megfelelő infrastruktúra ellátottsággal rendelkeznek (mosdó, WC, öltöző, zuhanyzó helyiségek), melyeket évről évre fejlesztünk, és új szolgáltatásokkal is kedveskedünk az ide látogatóknak, mint pl. a vízi röplabda pálya.


Strandjaink híresek tisztaságukról, rendezettségükről, és minden itt nyaraló számára kellemes, nyugodt pihenést biztosítanak. A fövenyesi településrészen található szabad strand mellett közforgalmú személyhajó kikötő áll a vízi kirándulások kedvelőinek rendelkezésére. A régies hangulatú hegyi csárdák és a község múltját bemutató Galéria mellett a hétvégéken kertmozi, zenés nosztalgia estek és diszkó ígér kellemes szórakozást a nyaralóinknak. Mindezek mellett településünkön a csendet és az érintetlen tájat kedvelő turisták is jól érezhetik magukat.

Minden nyár kezdetén többnapos szezonnyitó ünnepséggel köszöntjük a vendégeket és az augusztusi szezonzáró ünnepségen többek között máglyagyújtással búcsúzunk a nyártól. Egész nyáron könnyű – és komolyzenei rendezvényekkel is várjuk az ide látogatókat. A gyerekeket heti rendszerességgel a népszerű gyermekjátszóház várja a strandon. Immár hagyománnyá válik településünkön a szeptember első szombatján megrendezésre kerülő nagy sikerű horgász- és halászléfőző verseny, melyre nemcsak helybeli versenyzők jelentkeznek, hanem a környékbeli településekről és a testvértelepülésről is érkeznek csapatok.

A Balatonudvari fizetős strand június 19-én, csütörtökön nyílik meg, és augusztus 29-ig várja minden nap 8-18 óráig a vendégeket. A fövenyesi szabad strand július 1-augusztus 22. között várja a fürdőzőket.Ezt követően sem zár be a strand, csupán a pénztár.

 

 

Nyitvatartási időben csak belépőjegy megváltása mellett lehet a strand területére belépni. Napi jegy váltása esetén karszalagot kapnak vendégeink, minden nap más szín segíti a napi látogatás zavartalanságát. Gyermek jegy 6 éves kortól jár, a diák kedvezmény 18 éves korig vehető figyelembe.

 

Forrás: www.balaton.hu

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!