Sok szülő dilemmája: Mit sportoljon a gyerekem? - ehhez kapcsolódóan felmerülő kérdés, hány éves korban érdemes elkezdeni a sportokat. Manapság nagyon divatos dolog lett, hogy minél kisebb korban minél több mindenre beíratjuk a gyermekünket. Sok óvodában hordják nap-mint nap sportolni a lurkókat. Jó is ez, mert legalább megismerkedik a gyermek a különböző sportágakkal, lételemévé válik a sport. Viszont azt azért nem szabad elfelejteni, hogy még ebben a korban nem élsportolókat nevelünk. Remek dolog az úszás, fontos, hogy legyen vízbiztonságuk, tudjanak, úszni, ne féljenek a víztől.
A heti egyszeri ovi oktatás pont ezt támasztja alá. Küzdősportokból is van bőven, lehet válogatni, segíti az önfegyelem elsajátítását, állóképességet ad a gyermeknek. Viszont ezeket 4 éves kortól ajánlják. Aztán ott a foci, tenisz, a korcsolya, nagyon egészséges és praktikus. Télen- nyáron művelhető. Télen jégkori, nyàron görkori. Sok óvodában szervezett a jégkorcsolya oktatás is, a szülőknek csak a megfelelő felszerelésről kell gondoskodni. És a legolcsóbb, a minden sport alapjául szolgáló, a legegyszerűbben kivitelezhető sport: a futás. Ajánlott minden korban, minden súlyban, egyedül vagy többen, párosan vagy páratlanul.
13 éves lesz a fiam idén szeptemberben. Olyan, mint minden kamasz: nagyszájú, számítógép és mindenféle kütyüföggő. Nehezen viseljük a kamaszkor minden „mellékhatását”! Semmi nem jó, mindenre van valami beszólás, megjegyzés, mindenkivel össze kell veszni. De van valami, amit most mégis együtt csinálunk, a futás és biciklizés. Soha nem szerettem futni, de mióta megszületett a fiam, szépen rakódtak a kilók. Az elhatározásig mindig eljutottam, de a cselekvés mindig elmaradt, hogy tegyek ellene. A gyerek meg csak ül a gépek előtt, ha rászólók, hogy kapcsold ki, a válasz: még 5 perc, még 10 perc! Már nagyon untam! Két éve biciklivel járok mindenhová, de gondoltam még valami kellene, így elkezdtünk futni. Együtt. És nem tiltakozott. Jön és fut, VELEM!
A hétvégén elindultunk életünk első futóversenyén. Izgultam, hogy hányadik leszek, célba érek e, erre még a gyerek is rátett egy lapáttal: „Anya, nehogy utolsó legyél, mert az tökégő!”. Azután elindultunk, és csak futottunk, futottunk és futottunk! És célba értünk. Nem elsőként, de nem is utolsóként. Én 2 perccel a fiam után értem célba! Hihetetlen és leírhatatlan érzés volt! Hogy megcsináltuk, és együtt csináltuk! És nem volt morgás, nem volt beszólás, és nem ült sem a gép előtt sem a TV előtt, és mégis jól érezte magát, és megdicsért: „Anya, de ügyes vagy!”
Szóval csak ajánlani tudom minden szülőnek: találjanak valami közös programot, amit rendszeresen tudnak gyermekükkel művelni, mert ez az érzés semmivel sem pótolható!
És így talán könnyebben átvészeljük a kamaszkori buktatókat is! (Ja és a 14 kg mínusz sem utolsó szempont!)
Lovas Brigitta
óvodapedagógus
{jcomments on}