A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Már 3 éves kortól játszható a Nyúlmentő akció nevű társasjáték.

A bájos játék egy rövid történettel kezdődik, miszerint a meleg nyári napon érkező zápor elárasztja a nyuszik üregét. A bajbajutott állatkák igyekeznek az 5 kijárat egyikén elhagyni a nyuszifészket. 

A gyerekeknek segíteni kell a kis nyulacskáknak, hogy épségben kijussanak földalatti otthonukból. 

A játékokhoz egy, a dobozba épített játéktáblát, valamint 20 darab fából készült figurát és egy színes kockát találunk. 

A nyuszik a játéktáblába kerülnek. Ez a nyúlüreg. A kijáratokat különböző színnel jelölték (kék, lila, sárga, zöld, piros). A színkocka segítségével kell kijuttatni a nyuszikat, a kijáratokon keresztül. 

A játékosok az óramutató járásával megegyező irányban, egymás után következnek. Az első játékos dob a kockával, majd a dobott színnek megfelelő kijáratba helyez egy tetszőlegesen választott nyuszkót. A következő játékos is dob, és a dobott színnek megfelelő színű kijáratba helyez egy nyulat. 

Amikor a kocka olyan árnyalatra fordul, amilyen színű kijáratban már várakozik nyuszi, magához veheti a kis tapsit. 

 

A játékot kétféleképpen játszhatjuk. A kockán egy nyúl fej is helyet kapott. Kisebbekkel játszhatjuk úgy a Nyúlmentő akciót, hogy ha a nyuszi fejre fordul a kocka, egy nyulacskát már az üregből magunkhoz vehetnek, nem kell a kijárathoz tenni előtte. Nagyobbakkal nehezíthetjük a játékot azzal, hogy ha a kocka a nyulas oldalra fordul, a játékos visszatesz egy nyuszit az ürege, az addig megszerzett állatkák közül.

A játék akkor ér véget, ha már minden nyuszi kijutott az odúból. Azok a nyulak, melyek a kijáratban maradta, nem kerülnek összesítésre, azokat senki sem szerezte meg. A játékot az nyeri, aki a legtöbb nyulat tudhatja magáénak.

A játék, tekintve, hogy kicsiknek készült, 10-15 perc alatt lejátszható, így az apróságok nem unják meg. A szabályok egyszerűek, mindenki számára könnyen érthetőek. A színkocka és a hozzá tartozó kijárat segít a színek megismerésében. 

Kiváló választás az ovis korosztály számára!

Nyúlmentő akció Nyúlmentő akció

Nyúlmentő akció Nyúlmentő akció

Nyúlmentő akció Nyúlmentő akció

Nyúlmentő akció Nyúlmentő akció

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!