Down-szindrómával élő óvodás gyermekek fejlesztőközpontját adták át pénteken Sepsiszentgyörgyön, a létesítményt a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház építette a magyar kormány támogatásával.
Az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Oktatási Központ 25, Down-szindrómával élő óvodás gyerek számára biztosít ellátást, korai fejlesztést és számos délelőtti és délutáni foglakozást. A 414 négyzetméteres hasznos területű oktatási központ összértéke 111 millió forint.
Az avatóünnepségen Adorjáni Dezső evangélikus püspök a szintén lelkész nagyapja virágnemesítő szenvedélyéről beszélt. Elmondta: a nagyapja által nevelt virágpalánták között volt pár ládával, amelyek különös gondozást igényeltek. Ezeket tartotta a legértékesebbeknek.
"Ilyen különleges igényű embervirág-palánták kertjét, óvodáját adjuk ma át. A gyerekek szépek, különlegesek, kiemelt figyelmet igényelnek, több szeretetet igényelnek" - fogalmazott a püspök.
Az egyházi elöljáró köszönetet mondott a magyar kormány illetékeseinek azért, hogy kivételt tettek, és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megépíthették Erdély különleges nevelést igénylő gyermekeinek az első magyar óvodáját.
Grezsa István, az óvodafejelsztési programért is felelős miniszteri biztos köszöntésében elmondta: a program keretében a sepsiszentgyörgyi az egyetlen óvoda, amelyet értelmi fogyatékos gyermekeknek építettek. Úgy vélte: indokolt volt az intézmény létrehozása, mert látják, hogy a határon túli magyar közösségekben hiányoznak a hasonló intézmények.
Bővebben: Down-szindrómával élő óvodás gyermekek fejlesztőközpontját adták át Sepsiszentgyörgyön
Végtaghiányos gyerekek elfogadásáért jelenik meg gyerekkönyv a 6-10 éves korosztály számára szerdán a Móra Könyvkiadó gondozásában; Kiss Judit Ágnes költő-írónő A csodabogár című regénye azt mutatja meg, hogy a végtaghiányos gyerekek ugyanolyan életet élhetnek, mint ép társaik.
A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány tájékoztatása szerint a kisiskolásoknak szóló, A csodabogár című regényben Zsófit, a főszereplőt szülei új iskolába íratják. Korábbi osztálytársai sokszor csúfolták azért, mert más, mint a többiek. Az új iskolában az első napon rendkívüli dolog történik vele: egy különleges bogarat talál a szekrényében. Kezdetben viszolyog tőle, de amikor a rovar beszélni kezd hozzá, Zsófi megbizonyosodik arról, nem egy átlagos lény szegődött mellé.
Bővebben: Végtaghiányos gyerekek elfogadásáért jelenik meg gyerekkönyv
Mintegy 100 millió forint értékben, 34170 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze a jótékonysági programot 17. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat - közölte a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn az MTI-vel.
A Cipősdoboz Akciót ebben az évben számos, előre nem tervezhető nehézség ellenére is sikerült megvalósítani. A kampány a koronavírus-járvány miatt feleannyi gyűjtőponton tudta fogadni az adományokat, és a szigorú egészségügyi előírásoknak is meg kellett felelnie - olvasható a közleményben.
"A mostani pandémia okozta bizonytalanságban hatalmas eredmény, hogy ennyi rászoruló gyerek kaphatott karácsonyi meglepetést, és idén a megváltozott adakozási szokások miatt több ezer tartósélelmiszer csomaggal is segíthettük a legnehezebb helyzetben élő családokat" - idézi a közlemény Szilágyi Bélát, a Baptista Szeretetszolgálat elnökét.
A Baptista Szeretetszolgálat 17. alkalommal hirdette meg a Cipősdoboz Akciót. Az akcióhoz csatlakozók cipősdobozba csomagolt ajándékkal tehetik szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát. Az akció honlapján útmutatást adtak a csomagok elkészítéséhez, amelyeket 203 gyűjtőponton vártak, hogy karácsony előtt eljuttathassák azokat a rászoruló gyerekeknek, így nevelőotthonokban lakóknak, mélyszegénységben élőknek és nehéz sorban nevelkedőknek. A kampány ideje alatt több mint 34 ezer cipősdoboz érkezett, ezeket az ország különböző részein élő rászorultaknak osztották ki, de jutottak dobozok határon túlra, Erdélybe és Kárpátaljára is.
Bővebben: Több mint 34 ezer gyermek kapott idén Cipősdoboz ajándékot
Mesetér-látványtárral és kenyérsütő színnel gazdagodott a Szennai Skanzen, a csütörtökön átadott, mintegy 60 millió forintos beruházás több látogató fogadását teszi lehetővé a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő létesítményben.
Cseri Miklós, a néprajzi múzeum főigazgatója az eseményen arról szólt, hogy a pajtából kialakított mesetér-látványtárban berendezett tárlaton a disznóvágáshoz, a mezei és idénymunkákhoz, a fonáshoz, a pásztorkodáshoz, a tollfosztáshoz, valamint a katonasághoz kapcsolódó 258 régi tárgy kapott helyet. A skanzen gyűjteményéhez tartozó, a közlemúltban restaurált használati eszközöket először láthatja a nagyközönség.
A skanzen évi mintegy 21 ezer látogatója közül 9 ezer gyerek, ezért fontos számunkra, hogy legyen itt olyan helyszín, amely segíti a közösségteremtést, a tematikus foglalkozások megtartását - mondta a főigazgató. Rámutatott arra, hogy a látványtárban kiállított eszközökre azért is van szükség, mert a gyermekeknek ma már nem elegendő a népmesék hallgatása, a mesék tárgyi világát is meg kell mutatni nekik, hiszen nem mond nekik semmit például a lóvakaró vagy perzselő.
Bővebben: Mesetér-látványtárral gazdagodott a Szennai Skanzen
Fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség azzal a férfivel szemben, aki a gyanú szerint egy budapesti általános iskola portásaként, illetve kertész-karbantartójaként több gyereket molesztált - közölte a fővárosi főügyészhelyettes hétfőn.
Üveges Andrea közleményében azt írta, a 61 éves férfi sportedzéseket és szakkört is tartott a gyerekeknek, illetve a táboroztatásukban is részt vett. A vádirat szerint a férfi a gyerekek bizalmát kihasználva 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott. A férfit 2019-ben vették őrizetbe, 2020. júniusig letartóztatásban volt, majd - az ügyészség indítványa és fellebbezése ellenére - bűnügyi felügyeletbe került.
A férfi ellen a Fővárosi Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
Az ügyészség azt indítványozza, hogy ha a vádlott beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, a bíróság ítélje őt tizenegy év és nyolc hónap fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el tíz évre a közügyek gyakorlásától, valamint véglegesen tiltsa el olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amely keretében kiskorúakkal hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.
Hárfás napot tartanak vasárnap a budapesti Festetics Palotában; a rendezvényen Vigh Andrea ad koncertet gyerekeknek és felnőtteknek, továbbá fiatal tehetségek mutatkoznak be a közönségnek.
A különleges hárfás nap a Festetics Palotában vasárnap délelőtt 11 órakor hárfabemutató koncerttel indul. A gyerekeknek tartott délelőtti hangversenyen Vigh Andrea hárfaművész játékos formában mesél a hangszer 5000 éves múltjáról.
Délután 4 órakor ifjú tehetségek mutatkoznak be: Bajcsay Zsófia és Szöllősy Vágó Panna hangversenyén Bach és Fauré művei mellett Rossini és Csajkovszkij témáinak feldolgozását is meghallgathatják az érdeklődők rondó és fantázia elnevezéssel.
A délelőtti és a délutáni hangversenyre a belépés díjtalan, de regisztrálni kell az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen.
Este 7 órakor kezdődik Vigh Andrea hangszerbemutató koncertje A hárfa aranykorai - a hangszer kultúrtörténetének legérdekesebb korszakai címmel. A felnőtteknek rendezett hangversenyen a hárfa történetével és a hangszer működésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Az 5 ezer éves hárfa története az ókorban indult és a középkor sokszínűsége után, ahol a hárfák számos fajtája létezett, az 1700-as évektől a pedálos hárfák megépítésével fokozatosan letisztult a hangszer forma- és hangzásvilága - ismertetik a közleményben.
Mint írják, a párizsi arisztokrácia hárfadivatjából európai divat lett az 1789-es forradalom után. A polgári családok szobáiba is bevonult a hangszer és lassan kialakult a professzionális hárfázás.
A hangszergyártók is éles versenyben voltak egymással. 1810-ben Sebastian Erard megépítette a duplapedálos hárfáját, melyet a mai napig használunk kisebb fejlesztésekkel, gyakorlatilag változatlanul - írják az ismertetőben, hozzátéve: Parish Alvars volt az a hárfaművész, zeneszerző, aki megmutatta Erard hangszerének segítségével a jövőbe vezető utat.
A koncerten a hárfa irodalmának legérdekesebb és legszebb darabjai szólalnak meg a kezdetektől napjainkig, hallhatók O'Carolan, Purcell, Händel, Dussek, Donizetti, Hasselmans, Fauré, Debussy, Tournier és Smetana művei.
Bővebben: Hárfás napot tartanak vasárnap a budapesti Festetics Palotában
A Harry Potter és a bölcsek köve című könyv első brit kiadásának egy példánya 60 ezer fontért (24 millió forintért) kelt el egy staffordshire-i árverésen - közölte kedden a BBC News.
A könyvet 1997 júniusi megjelenése után 18 hónappal egy névtelenséget kérő férfi vette meg gyerekeinek, hogy angolul tanítsa belőle őket.
A könyv az 500 példányban nyomtatott keményfedeles első kiadás egyik példánya. Az árverés előtt 30 ezer fontra (12 millió forintra) becsülték leütési árát. A Hansons árverési ház staffordshire-i könyvaukcióján egy külföldről telefonáló licitáló vette meg a regényt, amely a jutalékokkal együtt 75 ezer fontjába (30 millió forint) került.
A Luxemburgban élő eladó elmondta, hogy a bevételből lánya tanulmányi kölcsönét fogja visszafizetni.
Bővebben: Egy Harry Potter-regény első kiadása 60 ezer fontért kelt el
Jégkrémet oszthat a hátrányos helyzetű gyerekeknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy cég felajánlásának köszönhetően, a teherautónyi adományt hétfőn vették át a szervezet képviselői Budapesten.
A Waberer's - Szemerey Logisztika Kft. adománya egy teherautónyi, azaz mintegy 10 ezer fagylaltot és egy raklapnyi pudingkészítményt tartalmaz, az összadomány értéke több mint 5,5 millió forint - mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az adomány hétfői átadásán Budapesten. A szállítmányt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászoruló gyerekeknek, s a jelenlegi helyzetben ez az adomány nemcsak édességet jelent számukra, hanem a társadalom odafigyelését is - fűzte hozzá.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a családok támogatására, a családtámogatások köre folyamatosan bővül, a magyar családok mintegy két és félszer több támogatást kapnak, mint 2010-ben. További segítséget jelent, hogy szeptembertől a nappali tagozatos diákok ingyenesen kapták meg a tankönyveket.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, amely - mint mondta - minél szélesebb kört érint, annál sikeresebb. A parlamenti államtitkár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban az egész ország megmozdult, a járványhelyzetben cégek és csoportok tettek felajánlásokat, beleértve a védőeszközöket, vitaminokat, kétkezi munkát, táplálékkiegészítőket.
Bővebben: Jégkrémadományt oszt a hátrányos helyzetű gyerekeknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
A Móra Kiadó 70. ünnepi éve alkalmából erre az eseményre is több különleges újdonsággal készült.
A Margón vehetik az olvasók először kézbe Janikovszky Éva új kötetét. Nem elírás, az ikonikus írónő hagyatékában több napló található, Janikovszky Éva szegedi kamasz és fiatal felnőtt éveiből. Ezeket a naplókat Dési János újságíró dolgozta fel és Dóka Péter szerkesztette kötetbe. A könyvben számos, eddig nem publikált családi fotó is helyet kapott.
A kötet különlegessége nemcsak az, hogy bepillantást enged Janikovszky Éva fiatalkorába, hanem az is, hogy egy már ekkor kiemelkedő tehetségű mesélő szemszögéből követhetjük figyelemmel a második világháború hétköznapjait.
Janikovszky Éva: Naplóm, 1938–1944 című könyv bemutatóján 2020. 10. 17-én 13:15-kor a budapesti Várkert Bazár Kisszínpadán a szerző fiával, Janikovszky Jánossal és Dési Jánossal beszélget a kötet szerkesztője: Dóka Péter.
Szintén a Margó Fesztiválon mutatkozik be Nógrádi Gábor harmincadik könyve A csere – Adam és David címmel. A szerző pályafutásának egy különleges darabja ez a kötet, melyben egy menekülttáborban élő fiú egy véletlen találkozás folytán helyet cserél az ország elnökének fiával.
Különleges kalandok veszik kezdetüket, melyek során számos dolgot megtudhatunk a kamasz szereplők belső harcairól és a szabadság eszméjéről is.
A bemutatón 2020. 10. 16-án 15 órától a szerzőt Oláh Andrea kérdezi a kötet születésének hátteréről, karakterformálásról, a filmes látásmód fontosságáról és még számos kulisszatitokról. A beszélgetést az érdeklődők a Margó Fesztivál FB-oldalán követhetik.
Bővebben: Új Janikovszky-kötet is bemutatkozik az őszi Margón
Fontosnak nevezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban kapjanak felvilágosítást a digitális eszközök biztonságos használatáról.
Ebben kiemelt a szülők felelőssége - hangsúlyozta Péterfalvi Attila az adatvédelem nemzetközi napja alkalmából az M1 Ma reggel című műsorában, szombaton.
Sok esetben azonban maguk a szülők és a pedagógusok sem rendelkeznek a kellő informatikai tudással, ezért jelentős a civil jogvédők szerepe is, akikhez a gyerekek sokszor nagyobb bizalommal fordulnak, mint a tanáraikhoz - tette hozzá.
A NAIH elnöke azt tanácsolta a szülőknek, hogy lehetőleg kevés adatot osszanak meg gyermekeikről a közösségi oldalakon, mert azokkal nagyon könnyű visszaélni.
A NAIH elnöke emlékeztetett, hogy január 28. 2007 óta az adatvédelem nemzetközi napja, amelynek elsődleges célja a figyelem felkeltése és a jó gyakorlatok népszerűsítése az adatvédelem területén.