Minden gyerek álmodozik néha a tökéletes szülinapról, amikor körülötte forog a világ, a pajtások összegyűlnek, és a sütemények is úgy néznek ki, mint a szakácskönyvekben. Nincs szükség nagy összegekre, sem felesleges idegeskedésre, ha gyerekzsúrt szeretnénk szervezni. Egy csipetnyi kreativitással olyan légkört teremthetünk a lurkóknak, amilyet megálmodtak. Ha ötleteket keresel, jó helyen jársz.
Kiket hívjunk, és mire figyeljünk?
Ha óvodások lesznek a vendégek, mindenképpen számolni kell azzal is, hogy szüleik is elkísérik a gyerekeket. Ilyenkor csak a „keménymagot” érdemes meghívni a zsúrra, azokat, akikkel az ünnepelt amúgy is barátkozik. Ha kisiskolásokról van szó, már nyugodtan lehet egy kicsit nagyobb a létszám, lehetőleg legyen páros a meghívottak száma, hogy még véletlenül se maradjon senki egyedül játék közben. Nagyon fontos a meghívó, ami akár készülhet kézzel is, és lehetőleg ne tartalmazza a „légyszi hozzál minél több ajándékot nekem” mondatot, hiszen ilyen korban még sokkal inkább a társaság van a középpontban.
Jó tanács: az ajándékokat ráér akkor odaadni a lurkónak akkor, amikor a többiek már elmentek, nehogy irigykedés, gyors játékösszetörés legyen a vége.
Helyszín
A legfontosabb összetevő a megfelelő helyszín. Ha szép az idő, és van kert is, érdemes a szabad ég alatt mókázni. A fákat tele lehet aggatni lufikkal, a gyerekek pedig örömmel fognak focizni, tollasozni, fogócskázni a kertben, ezek a játékok biztosan garantálják majd a jó hangulatot. Ha a kölykök elfáradnak a rohangászásban, egy pokróc és egy rakat játék ücsörgősebbé teheti a folytatást. Ilyenkor egy kis zenével is kedveskedhetnek a nagyok a kicsiknek. Ha valamelyik szülő játszik hangszeren, akár pár ismert gyerekdalt is eljátszhat a zsúrozóknak.
Ha tél van, vagy csak rossz az idő odakinn, nevezzünk ki a lakásban egy szobát, ami a buli központja lesz, és díszítsük is ki azt. A zenének itt is fontos szerepe van, ha pedig kicsit nagyobb a lakás, lehet bújócskázni, társasjátékozni, kuckót építeni, de jó szolgálatot tehet a legó is.
Jó tanács: ha egy mód van rá a tévé és a számítógép maradjon kikapcsolva, mert könnyen összebalhézhatnak a gyerekek a távkapcsolón, vagy a billentyűzeten.
Mit együnk?
Nincs szükség ipari mennyiségű süteményre, a gyerekek inkább azt szeretik, ha egy süti jól néz ki. Legyen sok-sok szín és íz, és az összeturkált édességek helyett csak pár morzsa fog majd emlékeztetni a nyalánkságokra. Arra azért érdemes figyelni, hogy mindenkinek jusson mindenből, a tortát pedig ne dugjuk el az első kör után, mert ha finomra sikerült, akkor jöhet a repeta.
Jó tanács: Szendvics, rostos üdítő is kerülhet az asztalra, a terítőket viszont jobb biztonságba helyezni.
A szülők is kikapcsolódhatnak
A szülő és a „fél szemünk rajta” effektus ilyenkor is természetes, de azért nem szükséges végig vigyázban állni a gyerekek mellett. Be lehet szállni a játékba is, de egy jó kávé (esetleg egy pohár bor) mellett előkerülhetnek a családi fotók, és a sztorik azokról az időkről, amikor még nekik rendeztek zsúrt.
Jó tanács: kérjük meg a többi szülőt, hogy hozzanak fotókat, kedves gyerekkori emlékeket, egy kis nosztalgia sosem árt.
Manoprogram.hu
Bense Róbert