A Szabad Tér Színház és a FŐKERT Zrt. közös kezdeményezésében évek óta több száz kisiskolás és óvodás gyermek vesz részt. A program keretében a környezettudatos adventi koszorúkat készítő csoportokat vendégül is látják a vásár hüttéjében, pályamunkáik pedig egészen 2018. december 28-ig láthatók majd a téli fesztivál attrakciójaként. A „Környezettudatos karácsony” programmal egyszerre hívják fel a figyelmet az összetartozás és a környezettudatosságra nevelés fontosságára, a legjobb pályaműveket pedig külön díjazzák a szervezők.
A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. és a FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is meghirdeti kisiskolás csoportok részére a „ Környezettudatos karácsony ” elnevezésű közös programját, melynek célja, hogy a gyerekek a környezettudatosság jegyében készüljenek a karácsonyra és megtanulják, hogy nemcsak a készen vásárolt ajándék lehet szép és értékes, hanem az is, amit maguk készítenek.
Bővebben: Ismét „Környezettudatos karácsony” a Városháza parkban
A meleg levegőnek köszönhetően minimálisra csökkent az esélye a "fehér karácsonynak". Az ünnepek alatt végig 10 fok körülii hőmérséklet várható, mellyel ugyan nem dőlnek meg rekordok, de a szokotthoz képest mindenképpen melegebb időre van kilátás.
Nem csak azok számára rossz hír az afrikai meleg, akik "fehér karácsonyt"szeretnének, a frontérzékenyeknél előfordulhat fejfájás, de jellemző tünet lesz a fáradékonyság is.
Bővebben: Afrikai meleg érkezik hazánkba, idén biztosan nem lesz fehér karácsony
Novák Katalin azt mondta, hogy az Erzsébet-táborok különböző programjain idén több mint százezren vettek részt. Jövőre megújítják a zánkai tábort, és Fonyódligeten sátortábor is várja majd a gyerekeket, ezért kétszer annyian vehetnek majd részt azokon, mint idén - emelte ki.
A szenteste egy csodáról szól, a születés csodájáról - hangoztatta az államtitkár, hozzáfűzve: minden gyermek születése egy csoda.
Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára azt mondta: a cirkusz az egymásra figyelésről, a saját magunk által létrehozható csodáról és az egyensúlyról szól.
Az Erzsébet-karácsony keretében megtekinthető előadáson a résztvevők a jakut cirkusz elemeit láthatják - tette hozzá.
A Disney augusztusban jelentett be, hogy 71,3 millió dollárért felvásárolta a 20th Century Foxot, így több klasszikus filmhez is hozzájutott. Már ekkor tudni lehetett, hogy a társaság olyan ikonikus filmek új változatát készül elkészíteni, mint az Éjszaka a múzeumban, Egy ropi naplója és a Reszkessetek, betörők! A Vulture értesülései szerint az utóbbi filmklasszikushoz megkezdődött a szereplők kiválasztása.
Az már biztos, hogy Ellie Kemper és a komikus Rob Delaney alakítja a feledékeny szülőpárost, még a főszereplő kisfiút Archie Yates alakítja, akit a Jojo nyusziban láthattunk.
Archie Yates azonban nem Kevin McCallistert kelti életre, hanem egy másik kisfiút, akit véletlenül hagynak otthon.
Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor kezdődik a forgatás.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) idén karácsonykor is ünnepi programokkal és sok-sok ajándékkal örvendeztet meg 2650 magyarországi és határon túli, nehéz anyagi körülmények között élő gyermeket.
Országházi Gyermekkarácsony 850 gyermek részére
2019. december 14., szombat
Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat együtt szervezi meg az „Országházi Gyermekkarácsonyt”, melyre 850 hátrányos helyzetű általános iskolás gyermeket hív meg Magyarországról és határon túli településekről.
Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki az Országház kulcsát átadva egy napra átengedi a gyermekeknek az épület termeit.
A gyerekeket népszerű művészek, előadók karácsonyi műsora szórakoztatja majd és különböző interaktív programokon vehetnek részt. Lesz buborékfújás, lufihajtogatás, többféle kézműves foglalkozás. Találkozhatnak neves sportolókkal és zenészekkel, idegenvezetők kalauzolják végig őket az Országház nevezetességein, sőt, megtekinthetik az Országgyűlési Őrség díszőrségváltását is. A négyórás program összesen nyolc helyszínen zajlik majd.
Az iskolaérettség, a tankötelezettség kezdetének megállapítására vonatkozó új eljárásrend bevezetésének elhalasztását kérte a szaktárcától Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa. Az ombudsman szerint kérdéses, hogy a rendelkezés bevezetéshez szükséges feltételek minden érintett szervnél fennállnak-e, ezért a jelenlegi helyzet a jogbiztonság követelményével és a gyermek jogaival összefüggő visszásság, jogsérelem bekövetkezését valószínűsítheti.
Az ombudsman a kezdeményezéséről internetes oldalán, a https://www.ajbh.hu-n számolt be.
A közlemény szerint az alapjogi biztos a hozzá érkező számos panaszbeadvány alapján vizsgálatot indított a köznevelési törvény 2020. január 1-jétől bevezetni tervezett új szabályozásával kapcsolatban.
Bővebben: El kellene halasztani az iskolaérettségi eljárásrend bevezetését
Király Nóra emlékeztetett arra, hogy a negyedik alkalommal megszervezetett vásárt idén egy hónapon keresztül tartó online adománygyűjtéssel kötötték egybe, amelynek összegét szintén a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetnek (GOKI) vásárolt nyitott inkubátorokra költik.
Ablonczy László, a GOKI Gyermekszív Központjának gyermekellátásért felelős orvos igazgatója azt mondta, hogy a nyitott inkubátorok nagy segítséget jelentenek, azok ugyanis lehetővé teszik, hogy a gyerekeket a lehető legkevesebb bolygatás mellett kezeljék.
Mint arról korábban beszámoltunk, az országban másodikként Levente kaphatta meg a Zolgensma nevű, 700 millió forintba kerül gyógyszert.
A kisfiú úgynevezett SMA betegségben szenved. A spinális izomatrófia vagy gerinc eredetű izomsorvadás (angolul Spinal Muscular Atrophy, rövidítve SMA) egy ritka, örökletes betegség. A gerincvelő mozgató idegsejtjeinek elvesztését eredményezi, az idegsejtek pusztulása fokozatos izomgyengeséget, sorvadást okoz a kapcsolódó izmokban. Levente a betegség legsúlyosabb formájában szenved. Az SMA 1 betegek jelentős része nem éri meg a 2 éves kort.
A kis Levente már emelgeti a fejét és forgatja a csípőjét is, számolt be róla az RTL Híradó.
Édesanyja abban reménykedik, hogy a karácsonyt már együtt töltheti a család Eynigen.
Bővebben: Gyorsan fejlődik Levente, az SMA betegségben szenvedő kisfiú
Lakik-e szörny a gyerekszobában? Egy hatévesnek ez igazán nem kérdés. Persze hogy lakik! Nem is egy. De hogy pontosan kik és hol rejtőzködnek a szobában, azt megtudhatjuk ebből a könyvből. Rendelje meg 20% KEDVEZMÉNNYEL közvetlenül a kiadótól!
Pifkó Célia meséjét Orosz Annabella álmodta papírra, hogy a furcsa hangok és a rémisztő árnyak Zina zseblámpájának fényében már ne is tűnjenek annyira rémisztőnek. Sőt, végül még az is kiderülhet, hogy Cidri, Gézangúz vagy a Pipogya Motyogó valójában nagyon is szerethető figura.
Kádár Annamária ajánlásával:
„A gyermeki fantázia fejlődésével egyidőben megjelennek a szimbolikus félelmek. Mivel a gyermeknek kevés információja van a világról, a hézagokat a képzelete segítségével tölti be. Hároméves kor körül minden gyermek elkezd félni a sötéttől, az árnyaktól, és ami megjelenik a képzeletében, az kivetül a nagy feketeségbe.
Edzések, különórák, bemutatók, hivatalos programok, szülői értekezletek, családi ebédek - nem csak megszervezni nehéz, hanem mindent fejben tartani is. De nem is kell! Tervezze meg és vezesse a családtagok programját egy helyen. A Képmás családi falinaptárban külön oszlop van minden családtagnak, így nemcsak összehangolni könnyebb a programokat, de minden családtag láthatja, hogy éppen ki merre jár.
A vidám grafikákkal diszített naptár nemcsak praktikus, hanem jól is mutat a falon.
Rendelje meg 20% kedvezménnyel 1.700 Ft helyett 1.360 Ft-ért*.
Ha személyesen szeretné átvenni a naptárat a kiadó székhelyén (1012 Budapest, Logodi u. 44.), hívja a +36 1 365 1414 telefonszámot, vagy írjon az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.
Ha házhoz szállítással szeretne rendelni, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot.