A jojó egy nagyon egyszerű felépítésű és könnyen hozzáférhető játék. Két fakorong egy tengellyel van összekapcsolva, amire zsineg tekeredik. A középső ujjunkra kell fűzni a zsineg egyik végét, a jojót megfogni, majd elhajítani. Ekkor a jojó látványosan pörögni kezd, majd - ha a zsineget visszahúzzuk - visszatér a kezünkbe. Ha elég ügyesek vagyunk, folyamatosan mozgásban tudjuk tartani a fajátékot.
A jojót már az ókori Görögországban is ismerték, a játékbabák után ez a második legrégebbi játék. Európában a 18. században terjedt el, a francia forradalom idején a gazdagok vitték magukkal mindenfelé. Állítólag Napóleonnak is volt egy, s a csaták előtt ezzel játszott.
Ugyanis a jojó amellett, hogy látványos játékszer, nagyon jó stresszoldó hatással rendelkezik. Éppen ezért a felnőtteknek különösen ajánlott, mert óránként egy-két percig használva megnyugtatja az embert. Előnye, hogy kicsi, a zsebünkben is elfér, így mindig magunknál hordhatjuk. Ülő munkát végző embereknek főként javasolt.
Bővebben: A jojó évszázadokkal ezelőtt hódította meg Európát és azóta töretlen a sikere
Az Út a Mosolyért Alapítvány vezetői a koncepcióismertető sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy a jövőben Együtt az Autistákért Alapítvány néven működnek majd, gyűjtik a támogatásokat.
Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke közölte: az Autista Mintaház elnevezésű fejlesztő- és módszertani központ a XIII. kerületben, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermek téri épületében kap majd helyet.
Fontos, hogy az autizmussal élők minél hamarabb hozzájussanak a fejlesztésekhez, a családok el tudják fogadni helyzetüket, valamint az is, hogy a társadalom megértse, mit jelent az autizmus és miként tudnak segíteni autista embertársaikon. Hozzátette: ehhez szükség van a programok bővítésére és arra, hogy elérhetők is legyenek a családok számára.
Szollár Domonkos, a Mol kommunikációs igazgatója nyári támogató programjukat felidézve elmondta, a Mol az #együttazautistákért hashtaggel a közösségi médiában posztoló fiatalok egy-egy képe után 500-500 forint támogatást adott az alapítvány céljára.
Bővebben: Fejlesztőközpontot alakítanak ki autistáknak a Heim Pál kórházban
Egy ország fogott össze a kis Zentéért, aki egy SMA 1 nevű betegségben szenved. A spinális izomatrófia vagy gerinc eredetű izomsorvadás (angolul Spinal Muscular Atrophy, rövidítve SMA) egy ritka, örökletes betegség. A gerincvelő mozgató idegsejtjeinek elvesztését eredményezi, az idegsejtek pusztulása fokozatos izomgyengeséget, sorvadást okoz a kapcsolódó izmokban. Zente a betegség legsúlyosabb formájában szenved. Az SMA 1 betegek jelentős része nem éri meg a 2 éves kort.
A Zolgensma nevű gyógyszert 2019-ben engedélyezték az Egyesült Államokban, napjainkban a világ legdrágább gyógyszerének számít.
Zente számára közadakozásból sikerült előteremteni a 700 millió forintot, hogy a kisfiú még 2 éves kora előtt megkaphassa a génterápiás gyógyszert.
Örömmel jelenthetjük, Zente a mai napon megkapta a gyógyszert, a MRE Bethesda Gyermekkórházban.
Jól vannak, szépen fejlődnek a debreceni női klinikán csütörtök este született négyes ikrek - számoltak be az orvosok és a szülők hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú - Panna, Anita, Anna és Richárd - 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek. Lampé Rudolf, a klinika megbízott igazgatója emlékeztetett arra, hogy a debreceni intézményben legutóbb három, azt megelőzően harminc éve születtek négyes ikrek. A babák jó állapotban vannak - közölte.
Hosszú Katinka és a Nemzetközi Úszóliga (ISL) budapesti állomására érkezett további három világsztár csütörtökön együtt úszott a ferencvárosi Molnár Ferenc Általános Iskola diákjaival.
"Nagyon büszke vagyok arra, hogy Budapest is otthont ad egy fordulónak, mert rengeteg világklasszis úszó érkezett ide. Talán nem mindenki érzi át, de óriási dolog, hogy Ryan Murphy vagy éppen Michael Andrew egy magyar iskolába látogatott el" - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka.
A magyar úszó a látogatással kapcsolatban megjegyezte, fontos inspirálni a jövő generációját, egyúttal szeretnének visszaadni valamit abból, amit a versenysporttól kaptak, mert ez sokat jelenthet a gyerekeknek.
Bővebben: Hosszú Katinka és az ISL sztárjai gyerekekkel úsztak
Évekkel azelőtt, hogy a kisgyerek ki tudná mondani a számneveket, már fogalma lehet arról, mint jelent a számolás - állapították meg amerikai tudósok.
A Johns Hopkins Egyetem kutatóinak tanulmánya a Developmental Science című szaklap aktuális számában jelent meg.
"Évekre vannak még attól, hogy megértsék a számnevek pontos jelentését, de már felismerik, hogy a számolás mennyiségekről szól. Kutatásunk ismét rávilágít arra, hogy a babák elég jól értik az őket körülvevő világ összetettségét, megpróbálják értelmezni mindazt, amit a felnőttek mondanak, így a számolást és a számokat is" - mondta Lisa Feigenson, a tanulmány vezető szerzője, a Johns Hopkins Egyetem kognitív tudományokra, azon belül a gyerekek számolási képességére szakosodott kutatója a medicalxpress.com portálnak.
Bővebben: Az eddig véltnél évekkel korábban érthetik a számolást a kisgyerekek
Csányi Péter kitért arra: a túlsúly és az elhízás világjárványnak tekinthető, az elhízás mértéke a következő évtizedekben emelkedni fog, ami egy sor krónikus megbetegedést - diabéteszt, keringési rendellenességet, daganatos elváltozást - okozhat felnőtt korban.
Ennek megakadályozását már gyermekkorban el kell kezdeni, ami egy fontos népegészségügyi kihívás, és a megelőzés már a családtervezés időszakában lényeges "színtér" - tette hozzá.
Bővebben: Csányi Péter: fontos a gyerekkori elhízás megakadályozása
Amerikai és olasz tudósok együttműködésével született az a felfedezés, hogy a gyulladással összefüggő, azt segítő vagy gátló, úgynevezett citokinek szerepet játszanak az autizmus spektrumzavar (ASD) jelentkezésében.
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői nyolc olyan gyerek agyát vizsgálták meg, akiknél haláluk előtt ASD-t állapítottak meg.
Az úgynevezett interleukinek (IL) - vagyis a citokinek, a sejtkommunikációban alapvető szerepet játszó jelzőmolekulák egy fajtája - nagy mennyiségben találhatók a vizsgált agyak viselkedéssel összefüggő területein - állapították meg a Bostoni Egyetem és a Tufts Egyetem tudósai.
A gyulladást jelző IL-molekulák jelenléte árulkodik arról, hogy a gyulladásnak fontos szerepe van az autizmus kialakulásában - mondták a kutatók.
"Az ADS-es gyerekek agyának két területén, az amigdalában és a dorzolaterális prefrontális kéregben (DLPFC) megnőtt az IL-37 gyulladásgátló citokin és receptora, az IL-18 mennyisége" - magyarázta Susan Leeman, a Bostoni Egyetem tudósa.
Bővebben: Egyes agyterületek gyulladása is szerepet játszhat az autizmus kialakulásában
2019 év Ország Játéka szavazás Manóprogram különdíjasa: LEGO Technic Távirányítású kaszkadőr versenyautó
További játékok Ország Játéka 2019 Manóprogram különdíj szavazás
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) azt a férfit, akinek gyermeke tavaly nyáron bennégett házuk melléképületében - közölte a BKT sajtóosztálya.
Azt írták: a törvényszék bűnösnek mondta ki az apát gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, ezért a bíróság halmazati büntetésül 1 év, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és a próbaidő alatt pártfogó felügyeletét rendelte el. A bíróság az ügyészi indítvánnyal ellentétben a szülői felügyeleti jogától nem tiltotta el a vádlottat.
A közlemény szerint a vádlott és felesége kapcsolatából négy gyermek született. A férfi a gyermekek nevelésében nem vett részt, szabadidejében italozott, tévézett, internetezett.
Bővebben: Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a férfi, akinek gyermeke bennégett egy épületben