Apró marokfegyvert ezidáig nem mutattunk be a Nerf kínálatából, ám ami késik, nem múlik, és már most leszögezhetjük, az N-Strike Elite Firestrike vonalhoz tartozó Nerf kilövő nem marad szégyenben nagyobb testvéreivel szemben.
A 25 centiméter széles dobozból jól látható módon kandikál ki a narancssárga-szürke árnyalatú Nerf kilövő. Néhány határozott csattintás az ollóval, és új barátunk máris kiszabadul átmeneti fogságából. Az alig pár dekagrammos fegyverhez három lövedék tartozik. Az egyszerre 1 töltény elrepítésére képes kézifegyver akár 27 méteres távolságra is ki tudja lőni a kék színű golyót.
A Nerf fegyverekhez használatos töltények szivacsból készülnek, annak érdekében, hogy ne okozhassanak sérülést játék közben. Ennek ellenére a játék 8 éves kortól ajánlott. Nem kizárólag biztonsági oka van a korhatárnak, a felhúzókar ugyanis némi fizikai erőt kíván meg, mellyel inkább iskolás kortól rendelkeznek a srácok.
A kilövő markolatán két elsütőbillentyűt is láthatunk, ám az alsó kapcsoló a lézeres célkereső be-, és kikapcsolására szolgál. A piros kör közepén pontot láthatunk, mely segíti a helyes irány beállítását.
A ravasz meghúzásával egy időben szélsebesen távozik a fegyverből a lövedék, majd a célkeresőnek köszönhetően 15-20 méterrel távolabb pontosan csapódik a célba. Ennél nagyobb távolság esetén már számolnunk kell azzal, hogy módosul a röppálya.
A halk kézifegyver, nagyobb társaival ellentétben, gyors, és könnyű helyváltoztatást tesz lehetővé a játék során, hiszen apró méretének, és könnyű felépítésének köszönhetően nem akadályozza a szabad mozgást.
Bár a Nerf fegyvereket beltéren is használhatjuk, igazi játékélményt a szabadban nyújtanak. A kiváló minőségű szivacskilövők a szabadba csábítják a srácokat, hogy barátaikkal közösen vívjanak izgalmas csatákat. A Nerf Elite Firestrike kiváló választás, akár a kertben, a parkban, vagy az erdőben tesszük próbára tudásunkat és elszántságunkat.