A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Hírdetés

10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.

A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a kis vasútbarátok felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira.

MENETREND:

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között (a 200-as számú vonatokat az Mk45,2001-es dízelmozdony továbbítja). A menetrendszerinti személyvonatokra a rendezvény napján is a normál díjszabásunk érvényes.  A menetrend elérhető ide kattintva.

Legközelebbi rendezvények

 

Tetszik a Manóprogram?

Kövess minket a Facebookon is!